2018.05.09. 17:35
Reggelre eltűnt a víz a zalakarosi termáltóból
Műszaki hiba lehetett az ok.
A meghökkentő hírről elsőként a Zala megyei hírportál, a zaol.hu számolt be. Ahogy Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere közleményében írta: A zalakarosi termáltó vízelvezető rendszerének meghibásodása miatt ma hajnalban a tóban lévő víz elszivárgott.
A műszaki probléma feltárását már elkezdték a szakemberek, hogy mielőbb helyre tudják állítani a korábbi állapotot. A városvezető hozzátette: a tónak elsősorban esztétikai, szabadidős értéke van, állatvilága szinte nincs, a betelepített növényzetet pedig a kiszáradás ellen átültetik olyan részre, ahol maradt még valamennyi víz a mederben.
Az üres termáltó
A mintegy másfél hektáros felületű, jellemzően 180-280 centiméter mélységű tavat egyébként a gyógyfürdő elfolyó, de biológiailag megfelelő módon kezelt vize táplálja. A polgármester az eddigi vizsgálatok alapján azt mondta: a fóliával fedett meder alatt egy gödör keletkezhetett, ott a fólia kiszakadt, ezért a víz azon keresztül elfolyt.
Borítókép: Szakony Attila / Zalai Hírlap