2017.05.07. 06:38
Megrendezik a Magyar Sakkvilág Kupa elnevezésű versenyt
Bajnok lett az NB II.-ben a Kisbér-Ászár sakkcsapata.
Ezt megelőzően tartották éves közgyűlésüket, ahol döntöttek arról is, hogy november közepén ötödik alkalommal megrendezik a Magyar Sakkvilág Kupa elnevezésű versenyt. Erre hazánkból és határainkon túlról egyaránt jönnek olyan magyarok, akiknek lakóhelyein a lakosság összlétszáma nem éri el a kétezer főt.
[caption id="" align="aligncenter" width="650"] Bánszegi Attila és Vinkovics László így készült az osztályozóra (Fotó: P. P.)
[/caption]
Erre is ugyanúgy készülnek majd, mint az összes többi megmérettetésre, vagyis minden pénteken 17 órától tartanak edzést a művelődési házban. Mivel egyszerre három bajnokságban is részt vesznek, csaknem minden hétvégén utaznak valahova.
Leggyakrabban megyénk területén, időnként országszerte, de megfordultak már Farkaslakán, Bátorkeszin és Nagymegyeren is. Legközelebb viszont, május 7-én helyben tartják majd az úgynevezett „osztályozót” a győri egyetem csapatával.