Már a sportorvosokból is hiány van

Gyakorlatilag egy ideje megszűnt a sportorvosi rendelés Tatabányán, Tatán és Komáromban is, illetve a versenyzéshez szükséges egészségügyi engedélyek kiadása. Ez például csak Tatán mintegy háromezer-ötszáz igazolt sportolót érinthet. Az pedig korántsem mellékes, hogy adott esetben egy-egy ilyen „dokumentum” beszerzéséért Esztergomba vagy Oroszlányba kell utazni.

<hirdetesy

A diákok lehetőségeiről már nem is szólva, mivel a három említett városban igen sok iskoláskorú űz versenyszerűen valamilyen sportágat. Nekik félévente kötelező ilyen ellenőrzésen átesniük.

Sportorvosi engedély nélkül ugyanis nem lehet hivatalosan versenyezni, így ilyen engedély beszerzésére – kortól függően – minimum évente egyszer szüksége van minden sportolni szándékozónak. Mint kiderült az Öreg-tó parti városban valamelyest azért kedvezőbb a helyzet, mint a megyeszékhelyen vagy a Duna-parti városban, hiszen a Tatai Olimpiai Központban, ismertebb nevén az edzőtáborban, be lehet szerezni az igazolást, amennyiben a rendelési idő figyelembevételével valaki részt vesz a kötelező vizsgálaton. A várakozó lista méretéről azonban nincsenek pontos információink.

Szolnok István, az EBP Tatabánya OB I-es férfi vízilabdacsapatának technikai vezetője megerősítette, valóba gondot jelent a sportorvosi igazolások „beszerzése”. Pólósaink is az edzőtáborba járnak át a kötelező vizsgálatra. A 18 éven aluli játékosoknak pedig félévente szükségük van ilyen papírra.

Kontra Zsolt, a Grundfos Tatabánya KC NB I-es férfikézilabda csapatának technikai vezetője is arról szólt, hogy ezt a problémát jó lenne – stílszerűen –orvosolni. A felnőtt sportolóknak dr. Aschenbrenner László „segített”, viszont a fiatalokat például Győrbe kellett vinni, hogy ez az engedélyük elkészüljön...

P. Nagy László, a Tatabányai ASK utánpótlás labdarúgóinak egyik trénere is „csak” Aschenbrenner doktort említette, mint aki még vállalta a fiatal sportolók vizsgálatát. A futballisták esetében ez csak kétszáz gyereket érintett a megyeszékhelyen.

Azok a versenyzők, illetve klubok, szakosztályok, akik nem kapnak időben észbe, hosszú várólistát követően számíthatnak arra, hogy versenyzőik sportorvosi igazolására pecsét kerülhessen... Szintén élő példa, hogy aki mostanában adta be vizsgálati kérelmét, még szervezett formában is csak március közepére kapott időpontot.

A fentebb, már-már messiásként emlegetett dr. Aschenbrenner Lászlótól azután érdeklődtünk: ő miként látja a sportorvoslás helyzetét megyénkben? A szakvizsgával rendelkező Aschenbrenner doktor sportorvosi feladatait baleseti sebészi, csapatorvosi tevékenysége, valamint az oroszlányi rendelőben végzett munkája mellett látja el.

– Sokan sportolnak a megyében, ami önmagában örömteli – mondta a szakember. – De, ha csak azt vesszük, hogy szűkebb hazánkban mintegy 7500-an futballoznak... Ennek a labdarúgói létszámnak a kétharmada 18 év alatti. Az esetükben hathavonta kötelező az orvosi ellenőrzés. Kiszámítható, milyen óriási számról beszélünk. Véleményem szerint 16–17 ezer vizsgálatra van szükség megyénkben. Ez a jelenlegi sportorvos-létszám mellett kivitelezhetetlen.

Az ismert szakorvos tavaly mintegy 3000 sportorvosi vizsgálatot végzett. Ebben az évben eddig 1300 „darabot”.

– A sportorvoslás a főállásomon kívül minden szabadidőmet leköti – emelte ki a Aschenbrenner doktor. – A dolgot csak tovább nehezíti, hogy Tatabányán rendelő sincs. Az amatőr és utánpótláskorú versenyzők pedig mikor érnek rá? Délutánonként vagy a hétvégeken, ez pedig még inkább behatárolja a lehetőségeket. Valamelyest javítana a helyzeten, ha lenne a megyeszékhelyen rendelő...

Egy rutinos sportorvos véleménye
Dr. Bíró Gábort megyeszerte ismerték, sőt – ha csak hallomásból is, de – ismerik a versenyzők. Ennek egyik oka, hogy gyakorlatilag 1968-tól egészen 2001-ig sportorvosként, illetve csapatorvosként (is) tevékenykedett. A kiváló szakember egy emberöltőnyi tapasztalatot osztott meg velünk arról, hogy miért igazán hiánycikk a sportorvos.

– Ennek több oka van – mondta. – Ezek közül kiemelhető a képzés hiányossága. Nehéz megszerezni a szakvizsgát, és olykor azt sem tudni, hogy hol lehet szakképesítést szerezni. A másik, ha úgymond komoly helyen, egy nagycsapatnál dolgozol, a sportorvosi tevékenység rendkívül időigényes, óriási áldozatot követel az ember családjától. A harmadik pedig, önállóan, életpályaszerűen ebből a munkából nem lehet megélni. Holott a sportorvoslás szakma, hivatás. Az engedélyek kiadása ellenben olykor csak „hivatalnoki” munka.