2017.05.06. 06:00
Azt beszélik – Csém
Hírek a településről.
Idén is szép számmal vettek részt a költészet napi rendezvényen a helyiek a Művelődési Házban, ahol verseket olvastak fel és szavaltak, fiatalok és idősek egyaránt. Nagy sikere volt a 78 éves, Fábián Józsefnének, aki három Petőfi Sándor verset szavalt el a jelenlévőknek, melyeket még az általános iskolában tanult.
Fejlesztenék a kamerarendszert
Szerencsére az elmúlt időszakban nem jellemzőek a lopások és a betörések a településen, köszönhetően a gyakori rendőri jelenlétnek és a helyi polgárőrök aktivitásának. A község központjában egyébként kamerarendszer működik, amit a közeljövőben tovább szeretne fejleszteni az önkormányzat.
Várják a jelentkezőket
A hagyományokhoz hűen idén is megszervezik a falunapon a kispályás labdarúgótornát, melyre szeretettel várják a környékbeli települések csapatait. Díjazzák a legtöbb gólt szerzőt, a legjobb kapust és a legjobb mezőnyjátékost, valamint a győztes együttes egy vándorserleget kap.
Díszes kutak készültek
Az elmúlt időszakban több helyre is vásárolt díszes kutakat az önkormányzat, így az orvosi rendelő előtti részt, a templomkertet, a művelődési ház udvarát és az óvoda udvarát is ilyen kutak ékesítik.