2009.11.13. 08:14
Az ácsiak malmára hajtják a szelet
Gazdasági és környezetvédelmi szempontból is öröm, hogy a spanyol Iberdola cég hatvankét szélerőművet épít fel a Kisigmánd-Ács-Csém-Nagyigmánd négyszögben.
Az előzőleg végzett igen komoly mérések azt igazolták, hogy a Kisalföld ezen részén tavasszal kiváló a légmozgás, de az időjárás éves átlagban is megfelelően szeles egy szélerőmű-park gazdaságos működéséhez.
Februárban Kisigmánd határában elkészült az első ütem 25 széltornya. A lapátok már jó ideje kereskedelmi üzemben forognak, vagyis a termelt elektromos áramot a cég értékesíti.
A nyár elején pedig elindult a következő fázis megvalósítása, hiszen Ács határában 22 szélturbinát állít fel a spanyol cég.
Mint azt a város alpolgármestere, Csányi Sándorné elmondta, az Ácshoz tartozó Jegespusztán évekkel ezelőtt egy másik cég már felállított egy szélerőművet.
Igen büszkék voltak arra, hogy a térségben náluk forogtak először ezek az óriási lapátok. Aztán a megújuló energiaforrások térnyerésével több jelentkező is akadt, a választás azonban az Iberdrolára esett. A munka megindulása előtt a telekviszonyokat rendezni kellett, mert az önkormányzaton kívül gazdák birtokolták a terület nagy részét. Az elhúzódó egyezkedés miatt kisebb csúszással indult el a megvalósítás, melyet azonban kompenzál a beruházás volumene, ami meghaladja a 20 milliárd forintot.
Első lépésben kiépült a parkba vezető út. Jelenleg már sorra helyükre állítják a kivitelezők a 100 méter magas, 90 méter rotor-átmérőjű tornyokat.
Megtudtuk: a város kasszájába a szélerőművek hajtanak némi helyi iparűzési adót, ám legalább ilyen fontosnak tartják a környezetvédelmi szempontokat