2015.03.12. 19:21
A várostól 130 kilométerre lévő kórházba vitték a betegeket – mostanáig
Kistarcsa és Balassagyarmat helyett a fővárosban és Tatabányán kap kórházi segítséget a nyergesújfalui betegek egy csoportja.
A fertőző betegeket a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetbe kellett utaztatni, amely 130 kilométerre van Nyergesújfalutól. Autóbuszon naponta – az átszállásos megoldásokkal együtt – tizenhárom járattal lehetett eljutni ide a Duna-parti városból. A menetidő 3 óra 10 perc és 4 óra között változott. Az új célirány immár a budapesti Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet. A távolság kevesebb mint feleannyi. A napi 24 buszjárat utazási ideje 1 óra 10 perc és 2 óra 20 perc között alakul.
Az általános csecsemő- és gyermekgyógyászat, valamint a csecsemő és gyermek fül-orr- gégegyógyászat szakterület nyergesújfaluiaknak is kijelölt intézménye a várostól hetvenegy kilométerre, Kistarcsán működő Pest Megyei Flór Ferenc Kórház volt. Ide autóbuszon napi 16 járattal 2 óra 30 perc és 3 óra 30 perc között lehetett eljutni. Az új fogadóhely a tatabányai Szent Borbála Kórház lett. A megyeszékhely közúton 40 kilométerre van a várostól, a napi 28 buszjárattal 1 óra tíz perc alatt oda lehet érni. A beteg gyermeküket – természetesen – naponta látni akaró szülők szempontjából ez nagyon kedvező változás.
Az országos tisztiorvosi hivatal határozata indoklásában jelzi, hogy a döntés meghozatalában figyelembe vették, hogy a tatabányai Szent Borbála Kórház, mint új fogadóintézmény, vállalta az ellátást. A megjelölt új egészségügyi intézmények közül a fővárosi kórház úgy került képbe, hogy a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet a nyergesiek által javasolt, Székesfehérvárott működő Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház helyett ez előbbi intézményt nevezte meg jobb megoldásként. A nyergesi képviselő-testület elfogadta ezt a javaslatot.