2017.05.06. 06:08
A falu szívében ékeskedik a csémi templom
A csémi templomot 1844-ben kezdték építeni, azonban a szabadságharc miatt elhúzódott annak kivitelezése, így 1849-ben Scitovsky János hercegprímás szentelte fel, Szent Anna tiszteletére.
2013-ban teljesen megújult a templom, hiszen új tetőszerkezetet kapott, megújultak a falak kívül-belül és a padlózat is. A padokat és a bútorokat is felújították, emellett a sekrestye új bútorokat kapott, valamint a szobrokat is átfestették. A harang is elektromos működésű lett, ami azóta minden délben pontosan megszólal.
[caption id="" align="aligncenter" width="650"] A Szent Anna templomot 2013-ban teljesen felújították
[/caption]
Tavaly Czifra Mónika budapesti restaurátornak köszönhetően megújult a templom oltárképe is, mely a XIX. században készült, azonban alkotója ismeretlen.
Az idei tervek között szerepel a 200 éves templom zászló felújítása, melynek két oldalán Szent György és Szent Flórián látható, valamint a templom fűtését szeretné korszerűsíteni a közösség.