próbálkozott

2017.08.13. 14:10

Repülős Gizi Tatabányán: friss infók a Bánhidán portyázó 90 éves tolvajról

Megcsíphette Repülős Gizit egy bánhidai család kutyája, amikor az bement hozzájuk. A 90 éves híres-hírhedt tolvaj ugyanazzal a szöveggel próbálkozott, mint egy másik tatabányai háznál.

kemma.hu

Repülős Gizi Tatabányán járt volna?

Olvasónk, Izing László korábbi cikkünk kapcsán jelezte: Repülős Gizi náluk is próbálkozott. Mint írta, pénteken próbálkozott náluk az immár 90 éves, híres-hírhedt tolvaj. Lászlóék kutyája igen agresszívan fogadta az idős asszonyt, aki náluk is azzal a szöveggel próbálkozott, hogy egy színházi emberkét keres.

– A kutyánk ki is kísérte! Nagyon agresszívan ugatta és meg is csípte szerintem. Vigyázzatok! Ajtókat érdemes zárni – tette hozzá László, akitől azt is megtudtuk, hogy Repülős Gizit az sem érdekelte, hogy az édesapja a kerti hintában üldögélt éppen, és hogy értesítették a rendőrséget. A főkapitányságtól azt az információt kaptuk, hogy feljelentés nem történt, eljárás nem indult az ügyben.

A 90 éves tolvaj nem először bukkant fel Komárom-Esztergom megyében. Hét éve Komáromban érték tetten.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában