2018.06.28. 11:18
Előzetesbe került a hitoktató, aki nem először fajtalankodott gyerekekkel
A tatabányai hitoktató tagadta az ellene felhozott vádakat, de a törvényszék több okból is úgy döntött: elrendeli az előzetes letartóztatását.
Forrás: shutterstock
A Tatabányai Törvényszék június 28-án hozott határozatában helyben hagyta annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint két kiskorú gyermeket akadályozott személyi szabadságukban az általa tartott tanórán. A férfi tagadta az ellene felhozott vádakat.
A törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsított egy tatabányai általános iskolában dolgozik hitoktatóként, alsó tagozatos gyermekeket tanít. A nyomozás során megalapozott gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az egyik általa tartott tanórán egy 9 és egy 7 éves kislányt fajtalankodásra akart kényszeríteni, amikor pedig a gyermekek el akartak menni, akkor visszahúzta őket.
A gyanúsított a törvényszék álláspontja szerint ezen cselekményével bizonyítottság esetén tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettét valósította meg, amelynek büntetési tétele 2-től 12 évig terjedő szabadságvesztés.
A bíróság álláspontja szerint feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén, különösen a vele korábban bizalmi viszonyban volt tanító-tanítványi viszonyukból és életkorukból adódóan kiszolgáltatott kiskorú tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével a bizonyítást veszélyeztetné vagy megnehezítené, illetve feltehető az is, hogy újabb hasonló bűncselekményt követne el, tekintettel arra, hogy szintén kiskorú sérelmére, szexuális indíttatásból elkövetett bűncselekményért korábban már elítélték.
(Borítókép: Shutterstock/Illusztráció)