„Szerettem taktikázni” – utolsó interjújával emlékezünk a 90 éve született Rózsavölgyi Istvánra

Nyolcvanadik születésnapja apropóján kerestük fel éppen tíz éve Rózsavölgyi Istvánt, aki 7 világ-, 8 Európa-csúcsot és 19 magyar csúcsot futott középtávfutóként. Pályafutása alatt 297 versenyen állt rajthoz és 188 győzelmet aratott. A számoknál és eredményeknél azonban sokkal több volt ő, emberként és sportemberként egyaránt.

Erről tanúskodik a 2009-es interjú is, amelyben többek között elmesélte: örül, hogy Tatára jöhetett, mert itt „csend, nyugalom, víz és hegy együtt van, hogy a jó levegőről ne is beszéljünk”. A város azóta sem feledte őt egyébként, éppen 90. születésnapján avattak emléktáblát egykori otthonánál.

Az 1956-os melbourne-i olimpia és forradalom is szóba került az interjú során.

– Nem jutottam a döntőbe, pedig nagyon készültem rá. A forradalom kitörése miatt nem tudtunk edzeni. Egyszer lementem a Honvéd pályára, és a szomszédos laktanyából elkezdtek rám lövöldözni. Melbourne-ben a nyugati propaganda a legdurvább pesti képeket mutatta be. Iglói Mihály és Tábori László sokakkal együtt úgy döntött, hogy nem jönnek haza. Kikísértek engem a reptérre. Itthon volt a családom és a kislányom – mesélte.

Persze szívderítőbb emlékeket is felidézett Pista bácsi. Például hogy hogyan vezette meg az ellenfeleit a pályán.

– Szerettem taktikázni. A finnekkel versenyezve a pálya szélére mentem egy kör után, mintha a lábam fájna, aztán közéjük álltam, és végül otthagytam őket. A finn sajtó is lehordta őket, amiért bedőltek nekem. Az angolokat azzal vezettem meg, hogy már 800

méternél elkezdtem hajrázni. Azt hitték, elszámoltam magam. Akkor futottam először 3:40-en belül. A cseh Jungwirthot mindig utolértem, ő belehúzott, én elengedtem, újra utolértem, újra gyorsított, míg végül kettőt léptem, és otthagytam Szinte sírt – anekdotázott, hogy aztán az is elárulja, gondolta-e volna valaha, hogy tisztikeresztet, sport érdemérmet, életműdíjat, megannyi kitüntetést „ér” az, hogy valaki fut?

De mi nem is ezért csináltuk. Mi csak jobbak akartunk lenni, mint mások. Szerencsés hármasunk volt Táborival és Iharossal. Nem is a pénz motivált minket, én 1200 forintot kerestem katonatisztként. Ma meg már mindenki azt kérdezi, mennyi pénzt kap. Ezt elrontották.

A teljes, 2009-es interjút az újságoldalra kattintva elolvashatják:

(Borítókép forrása: In Memoriam Rózsavölgyi István Facebook-oldal)