Komárom

2024.08.18. 12:09

Csak 3-4 olyan hely van a világon, mint a Római Birodalom magyar ékköve

Nyílt napot tartottak a közelmúltban Komárom szőnyi városrészén zajló feltáráson. Az ásatást még 32 évvel ezelőtt kezdték, aminek célja, hogy feltérképezzék az egykori római katonai tábor területét. Az ásatást az államtitkár is megtekintette.

Kemma.hu

Világviszonylatban is jelentős a Brigetio területén végzett ásatás a római kori régészeti feltárások között. Erről Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára beszélt az MTI-nek. 

Komárom polgármestere mellett Vincze Máté államtitkár is ellátogatott a bemutatóra. ásatás
Komárom polgármestere mellett Vincze Máté államtitkár is ellátogatott a bemutatóra.
Forrás: Komárom/Facebook

Vincze Máté a Brigetio katonai fürdőjének feltárását bemutató nyílt nap alkalmából látogatott el a komáromi helyszínre. Az államtitkár elmondta, hogy egy tanásatásról van szó, ahol minden évben a régészhallgatók nyári szakmai gyakorlatot végeznek. Immár 30 éve tart Komáromban az egykori római város és erőd feltárása.

Világklasszis ásatás

A helyettes államtitkár kiemelte, hogy csak négy-öt Brigetióhoz fogható mértékű katona- és polgárváros van, amely fennmaradt a római világból. Az elmúlt évtizedekből egyértelműen kiderült, hogy Komárom egy kiemelkedő római város, az ókori birodalom egyik ékköve volt. Emlékeztetett arra is, hogy korábban Komáromban megtalálták az egykori római polgárváros nyomait, a város határában pedig az egykori katonai város nyomait. Az elmúlt évtizedekben a magyar régész szakma nagy része itt tanult és itt vált a magyar régészet a világban keresetté.

Vincze Máté elmondta, hogy a régészek talajradaros előzetes térképvizsgálata alapján a jövőben egy kórházépület, valamint a fürdőhöz kapcsolódó egyéb katonai épületek várnak még feltárásra. 

Aki nem tudott részt venni az ingyenes nyílt napon, annak Vincze Máté azt tanácsolta, hogy látogasson el a 2023-ban átadott komáromi Brigetio Öröksége Látogatóközpontba, ahol a Brigetio öröksége című állandó régészeti kiállítás látványos, interaktív formában mutatja be az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Komáromi Klapka György Múzeum együttműködésében 1992 óta zajló feltárások legszebb leleteit, köztük falfestményeket, tárgyakat és különféle struktúrákat.  

Az ásatások ideje alatt az ELTE hallgatói megállás nélkül dolgoznak.
Az ásatások ideje alatt az ELTE hallgatói megállás nélkül dolgoznak.
Fotó: Zetovics Márió / Forrás:  24 Óra

– Az ásatás eddigi eredményeit is bemutató látogatóközpont másfél milliárd forintos önkormányzati, kormányzati és Európai Uniós összefogással valósult meg. A későbbi tervek között van egy szabadtéri régészeti park kialakítása, amelynek kiviteli tervei és alapmunkálatai már elkészültek, a források biztosítása azonban arra vár, hogy véget érjen a háborús helyzet és enyhüljön a gazdasági nehézség – magyarázta az államtitkár. 

Brigetio egy 15-20 ezer lakosú virágzó multikulturális vidéki város volt, ahova a Római Birodalom minden szegletéből érkeztek emberek katonaként, vagy a rajta áthaladó limes-úton folyó kereskedelmi forgalom résztvevőjeként. Az egykori Brigetio három részből állt: a polgárvárosból, a katonavárosból és a legiotáborból. Az elmúlt négy évben a katonai fürdőt tárták fel, amely a legiotáboron belül a legnagyobb épület volt, 6-7 ezer négyzetméteren terült el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában