Tíz tonnából hat

A honi agrárium nem ma éli reneszánszát. A tárcának, igyekezete dacára sem sikerült mezőgazdaságunk minden betegségét meggyógyítani. Úgy, mint tőkehiány, egyre szűkülő exportlehetőségek, hektikus felvásárlási árak, az importtermékek brutális drágulása. Miközben azt is tudjuk, hogy a 90-es évek során privatizált területek sem kerültek mindig a legjobb kezekbe. Akadtak az új birtokosok között nyerészkedők, spekulánsok, a magyar földet külföldre kiárusítani szándékozók. Mire a kormányunk eszmélt, már a mélyben volt az agrárium. A hozzáértő gazdák egy része elhagyta az ágazatot, mert elege lett a kínlódásból, a pénzkunyerálásából, valamint a nadrágszíj meghúzásából. Végül ezt a folyamatot is sikerült megfékeznie a mostani kormányzatnak. Aztán „erre” a szántóföldi növénytermesztésre – néhány esztendeje – az éghajlatváltozás nyomta rá a bélyegét.

Tudjuk, amit az ember a szabad ég alatt művel, abban mindig óriási a rizikó. Ezt idén is megtapasztaltuk, elég, ha csak az idei kukoricahozamokra gondolunk. Hazánkban a tengeri termőterülete a legnagyobb. Ez a kultúra a legfontosabb takarmány- és haszonnövény. Egykoron hektáronként nyolc-tíz tonnát adott, és a mi kis vármegyénk is élenjáró volt még a legjobb kukoricatermelő között is. Most meg mit látott az emberfia a törésre érett táblákon. Az egykor alkarnyi vastagságú csövek arasznyira zsugorodtak. A tíztonnás termések pedig hat tonna körülire.