Tragédia

2 órája

Megrázó felvételek: esélye sem volt az M1-esen történt horrorbaleset áldozatának

Egy ember életét vesztette az M1-es autópályán csütörtök reggel történt balesetben. A Tények most további részleteket közölt a szörnyű tragédiáról.

Kemma.hu

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, csütörtök reggel súlyos baleset történt az M1-es autópályán, a Budapest felé vezető oldalon, Bábolna és Komárom között, amikor egy nyerges vontató és kisteherautó karambolozott. A szerencsétlenség miatt a főváros felé vezető oldalt teljesen le kellett zárni, és mint később kiderült, a legrosszabb végkimenetel következett be: a kisteherautó sofőrje nem élte túl a szerencsétlenséget. Most újabb információk láttak napvilágot az esetről.

A Tények beszámolója szerint alig maradt épp eleme a furgon elejének, miután az a kamion pótkocsijának csapódott. Az üvege és a kormánya is kitört a helyéről a járműnek, amelyben csak a sofőr utazott, akinek esélye sem volt a becsapódás túlélésére, azonnal szörnyethalt. Holttestét a tűzoltóknak kellett kiemelni az ülésből – árulta el a Tényeknek Bende István Roland, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. A híradó felvételein jól látható, hogy a kamion pótkocsijának a hátsó ajtaja behorpadt, és kinyílt. 

Az eset idején terelés volt az érintett szakaszon, ezért feltorlódott a kocsisor. A kamion már állt a sor végén, és a vészvillogót is bekapcsolta, ezzel is jelezve a torlódást. A furgon sofőrje azonban ezt nem vette észre, és fékezés nélkül a vontatmánynak rohant. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában