Bányászmúlt

3 órája

Hamvaiból született újjá a csolnoki villa +fotók

Egy álom vált valóra Csolnokon, amikor épp egy év alatt szinte hamvaiból megújult egy régi épület. A volt bányatiszti villa európai uniós támogatással épült újjá.

Feleki Marietta

Mint korábban megírtuk, a Dorogi-szénmedence bányászmúltja megőrzésének érdekében ismét lépés történt: Csolnok csaknem negyedmilliárd forintos európai uniós forrású támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Pluszban (TOP Plusz) keretén belül a Fejlesztések Csolnok élhetőbb településsé alakítása céljából  elnevezésű projektre. Ennek része a volt az egykori bányatiszti villa, a Berzéthy-villa felújítása

bányászlakás átadó Csolnokon
Komplett felújítás után átadták az épületet
Fotó: Zantleitner Ingrid / Forrás:  24 Óra

A projekt európai uniós forrásból és 153 millió 460 ezer 745 forint önerőből valósulhatott meg. A felújítást tavaly októberben kezdték el, egy évvel később, október 24-én át is adták a csolnokiaknak.

Szinte hamvaiból kelt életre a volt bányatiszti villa

A csütörtöki átadón beszédet mondott Kolonics Péterné, Csolnok polgármestere, Popovics György, a vármegyei közgyűlés elnöke és Erős Gábor országgyűlési képviselő.

A megnyitót megelőzően, az épület előtt Rajk János csolnoki plébános megáldotta a villát, majd Erős Gábor, Kolonics Péterné és Popovics György átvágták az épületen a szalagot.

A villában a Sic Transit Folkműhely énekese, Orosz Róbert szívhez szóló dalaival köszöntötték a megjelenteket, majd Kolonics Péterné szólt a vendégekhez, aki köszöntötte Hanzelik Gábort, az épület tervezőjét, műszaki felelősét és Gacsai Bálintot, aki a kivitelezésért volt felelős. 

Mint kiemelte: régóta fontos beruházás készült el most. A bányászmúltból itt maradt, helyi védettséget élvező épület megmentése, tartalommal megtöltése egyik legfontosabb feladata volt a településnek. A kúriaszerű épület még Berzéthy Pál okleveles bányamérnöké volt, aki a mai napig nagy tiszteletnek örvend a településen. Halála után romlott az épület állaga, az utóbbi évekre katasztrofális állapotok uralkodtak. 

– A jó dolgok lassan, de szilárdan növekednek – emelte ki beszédében Kolonics Péterné. Mint részletezte, az épület teljeskörű felújításon esett át az elmúlt egy évben. A felújítás után itt kap helyet a házasságkötő terem és a megyei kulturális tér is. 

A projektben megtörtént a homlokzati falfelületek külső hőszigetelése, a padlásfödém hőszigetelése, a nyílászárók felújítása. Sor került a tetőhéjazat teljes cseréjére a bádogszerkezetekkel együtt. A felújítás magában foglalta a teljes padlóburkolat cseréjét, vízszigetelés mellett új rétegrend kialakítását, és végül a helyiségek festését.

Megtörtént a fűtési rendszer, valamint a villamosenergia-hálózat korszerűsítése is. Az épület belső átalakítása során egy nagyobb befogadóképességű díszterem, és több, kiállítótérnek vagy klubhelyiségnek alkalmas helyiség kialakítására, teakonyha és akadálymentes vizesblokkot magába foglaló mosdó kiépítésére került sor. A volt bányaterület kármentesítése a 2600 négyzetméteres ingatlanon található épületmaradványok és építési törmelék elszállítását, és a terület parkosítását foglalja magában.

A bányaterületet is rehabilitálták

A teljes projektnek része volt még a korábbi XII-es akna területének rehabilitációja, az akna kiszolgáló épületeinek lebontásából származó építési törmelék elszállítása, mely több évtizede szennyezte a környezetet. A helyszínen egy szabadon látogatható parkot hoztak létre. A korábban építési törmelékkel borított területet megtisztítják, a hulladékot elszállítják és a helyén új növényeket és fákat telepítenek. Emellett utcabútorokat is kihelyeznek. Erre a projektelemre 51 millió 308 ezer 305 forintot fordít az önkormányzat a kapott támogatásból.

A polgármester ezután köszönőokleveleket adott át Popovics Györgynek, Erős Gábornak, Hanzelik Gábornak, Gacsai Bálintnak, és másoknak, akik segítették a beruházás megvalósítását. Hanzelik Gábor hozzátette: 25 éves pályafutásának egy szerelemprojektje volt az épület megálmodása, és megköszönte az együttműködést a településvezetővel.

A csolnoki pályázatok vezető csillaga az épület

Popovics György szólt ezután a közönséghez, Csolnokról, a kis hegyi bányásztelepülésről kiemelte: kedves a szívének, és amikor először itt járt, leesett az álla szépségétől. Nagyon örül, hogy a vármegye hozzá tudott járulni az épület felújításához, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) keretén belül valósulhatott meg.

– A Top Plusz pályázaton belül a Berzéthy-villa a csolnoki pályázatok vezérlő csillaga – mondta Popovics György. – A bányászmúlt emlékeit őrizni kell. Ha ezt nem tesszük, tartani kell attól, hogy a következő nemzedékek nem fognak emlékezni a bányászmúlt jelentőségére – tette hozzá. Popovics György ehhez kapcsolódóan megemlítette a bányásztérség többi beruházását is, amely a bányászmúltat hivatott megőrizni és új köntösben hasznosítani a turisták és a közösség számára.

Erős Gábor kijelentette: a csolnokiak mertek nagyot álmodni, mint az elmúlt években mindig. 

– Ez már nemcsak egy épület. Ez most már Csolnokon egy közösségi tér. A fiatalok a jövőt építik: házasságot fognak kötni, be fog az életükbe ivódni. Az épület megújításával a csolnokiak – ami rájuk jellemző – hagyományokat fognak ápolni – szólt a helyiekhez Erős Gábor. Hozzátette: az a dolga, hogy a térségének összes településének segítsen, így a csolnokiaknak is. Végül egy virágcsokorral megköszönte Kolonics Péternének a projektben a nagy munkát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában