Testületi

2 órája

Ünnepséggel zárult az önkormányzati ciklus Tardoson

Ünnepélyes testületi üléssel zárták a ciklust a tardosi képviselők. Az eseményen átadták az Együtt egymásért - együtt Tardosért díjakat, illetve Tardos és Tardoskedd települések megerősítették együttműködésüket.

Goletz-DeáK Viktória

Az utolsó, szeptemberi testületi ülésen már nem a hathatározatoké volt a főszerep, hanem inkább ünneplésnek adott alkalmat a találkozó. Két nagyon fontos és jelentős pontja volt az eseménynek: Tardos és Tardoskedd községek közötti testvértelepülési megállapodásának aláírása mellett az eltelt 5 év kiemelkedő teljesítményeinek a jutalmazása. 

Ünnepélyes testületi üléssel zárták a ciklust a tardosi képviselők.  Az eseményen átadták az  „Együtt egymásért - együtt Tardosért” díjakat, illetve Tardos és Tardoskedd települések megerősítették együttműködésüket.
Csabán Béla, Tardos polgármestere és Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere aláírta a megállapodást 
Fotó: Tardos Község / Forrás:  Facebook

Zhorela Mária és Hajdú Balázs előadásában, a Tardos himnuszával vette kezdetét az ünnepség. Az est meghívott vendége, Erős Gábor, a község országgyűlési képviselője ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy mindig öröm egy ilyen jó közösségbe menni. Egy rövid műsor után Tóth Marián, Tardoskedd polgármestere emelkedett szólásra, kiemelte a két közösség jó és előremutató kapcsolatát, majd Csabán Bélával, Tardos polgármesterével, aláírták a megállapodást. 

Tardosért Aranygyűrű

A formaságok után következett a kitüntetések átadása. Csabán Béla polgármesteri köszönetben részesítette azokat a vállalkozókat, akik legalább 10 éve hűségesen segítik településük fejlődését, valamint azokat az egészségügyi dolgozókat – a háziorvosi szolgálaton túl – akik eddig még nem kaptak elismerést a falutól. Az Együtt egymásért - együtt Tardosért díjat három tardosi magánszemély és egy helyi egyesület kaphatja meg, akik a most lezárandó választási ciklusban olyan teljesítményt mutattak fel, mely példaértékű, hasznos és Tardos rövid távú fejlődését támogatta. Idén Döme Éva, Hédi Katalin, Sándor Imréné, valamint a Vörösmárvány Táncegyüttes kapta meg a kitüntetést.

Csabán Tibor képviselő a Kemma.hu-nak elmondta, hogy a Tardosért Aranygyűrűt olyan tardosi személy kaphatja, aki régóta és folyamatosan tesz Tardosért és a tardosiakért, tevékenysége nemcsak rövid, de hosszútávon is meghatározó, fontos és példaértékű. Idén Árendás Zoltánné, Nagy Lajos és Vízvári Árpád érdemelte meg ezt az elismerést. Végül egy állófogadással zárult a szép este.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában