Tudatosság

8 órája

Országos Diák Tudáspróba

Hatodikos és hetedikes diákoknak indított országos Tudáspróbát a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége az Auchan Alapítvány támogatásával, hogy a gyerekek összemérjék tudásukat az egészséges életmódról és táplálkozásról.

Kemma.hu

A felkészülés alapja a hazai táplálkozási ajánlás: az OKOSTÁNYÉR®, aminek gyermek változata most már egészen óvodáskortól 17 éves korig ad útmutatást az adagokra és a kalóriabevitelre is. A versenyre jelentkező diákok háromfős csapatokban indulhatnak, először egy online selejtezőn. A selejtező kérdéseire még péntekig adhatnak választ a versenyzők. Az értékelés után vármegyénként egy-egy győztes csapat a budapesti döntőn vesz részt novemberben, ahol egy játékos akadálypályán kell végigmenniük. A győztesekre idén is értékes nyeremények várnak. Tavaly a budapesti és a gyulai csapatok nyerték meg a versenyt, és vitték el a több százezer forintos sportszerutalványokat. 

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) a tavalyi sikeres országos Tudáspróba megrendezése után hagyományt szeretne teremteni, és ismét arra kéri a mostani hatodikos és hetedikes diákokat, hogy csapatba szerveződve induljanak el az OKOSTÁNYÉR® Országos Diák Tudáspróbán. A háromfős csapatoknak október 25-ig, azaz péntekig egy húsz kérdésből álló online tesztsort kell kitölteniük az egészséges táplálkozásról. Az online selejtezőn indult csapatok között nagy értékű eszköztámogatást és osztálykirándulásokat sorsolnak ki a szervezők. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában