Verseny

8 órája

Ezek Tardos legszebb konyhakertjei

Már két tardosi konyhakertet is hazánk legszebbjei közé választottak. Idén is többen döntött úgy, hogy indulnak a A legszebb konyhakertek országos versenyen.

Goletz-DeáK Viktória

Ebben az évben is megválasztották Tardos legszebb kertjét. A helyiek már évek óta büszkén készülnek az országos megmérettetésre. A családok féltő gonddal tervezik meg és gondozzák a kertjeiket, hogy településük hírét messze vigyék. „A legszebb konyhakertek” országos döntőn ugyanis már nem egyszer illette elismerés valamely tardosi kertet. 

Már két tardosi konyhakertet is hazánk legszebbjei közé választottak. Idén is többen döntött úgy, hogy indulnak a A legszebb konyhakertek országos versenyen.
Nagy Attila és családja a „mini” kategóriában érdemelte ki az 1. helyezést. A kert gondozásában az egész család segít
Forrás: Beküldött

Tardos Község Önkormányzata ebben az évben, immár hatodik alkalommal nevezett be „A legszebb konyhakertek” Magyar Örökség díjas programba. Ezzel Komárom-Esztergom megye harmadik csatlakozó települése lett. Csabán Tibor képviselő, a program helyi koordinátora elmondta, hogy idén 18 "normál" és 2 "mini", valamint 1 zártkerti veteményes tulajdonosa, művelője pályázott Tardoson, a megtisztelő cím elnyerésére.

A legszebb konyhakertek Tardoson vannak

– Természetesen sokkal több gyönyörű kert van a településen, de sokan vannak, akik nem szeretik a nyilvánosságot, szégyenlősök – tette hozzá a szervező, aki szerint a program jelmondata a „Legyen zöldség és gyümölcs Magyarország minden balkonján, udvarán és kertjében!” most is nagyon aktuális. 

Már két tardosi konyhakertet is hazánk legszebbjei közé választottak. Idén is többen döntött úgy, hogy indulnak a A legszebb konyhakertek országos versenyen.
A legszebb konyhakertek országos versenyén, a zsűri döntése szerint, többek között a Herczeg házaspár "normál" kategóriában nevezett kertje is részt vehet 
Forrás: Beküldött

– A „szomszédban” zajló háború miatti áremelkedések következtében sokakban felmerülhet, hogy nem szabad parlagon hagyni az ingatlanok azon részeit, ahol megteremhet minden, amire a családnak szüksége van – érvelt Csabán Tibor. 

A tardosi versenyen a szép kertek mellett, a gondozott porták tulajdonosait is díjazzák. Az esemény szervezői, az önkormányzat és a Faluvédő Egyesületet úgy döntött, hogy idén a „Dicséretes Tardosi Veteményes” díjat és „A legszebb konyhakerteket”, éppen a sok, szépen megművelt kert miatt külön jutalmazzák. 2024-ben a helyi díjazottak: Győrfi Ilona és Csapucha Tamás, Mészáros Lászlóné, valamint Kecskeméti Tibor lett. Az országos programban, a zsűri szerint, a Herczeg házaspár, Kenesei Gyuláné és Gasparik Róbert, valamint a Végh család „normál”, Nagy Attila és családja a „mini”, míg Papp Ádám a „zártkerti” kategóriában érdemelték meg az 1. helyet. 

A koordinátor, Tardosiként bízik benne, hogy 2024-ben is lesz Országos Díjas kert. Hiszen három éve a Végh família, míg 2022-ben Lóczki Ferencné részesült országos elismerésben.

 

Jó ötlet volt

A „Dicséretes Tardosi Porta” kitüntető címek esetében is nehéz volt a döntés, hiszen sok szép porta van a településen. A díjakat és a Gyermelyi Zrt. ajándékait Imeli Mihályék, Kiss Istvánék és Nagy Szilviáék vehették át Csabán Béla polgármestertől, valamint Vitéz Józsefnétől, a szépen gondozott, tiszta, virágos udvaraik elismeréseként.

– Ahhoz azt hiszem nem kell mezőgazdásznak lenni, hogy megállapíthassuk, a saját magunk által megtermelt, gondozott zöldségnek, gyümölcsnek az íze is más, jobb, mint amit a boltban vehetünk. Úgy gondolom, hogy nagyon jó ötlet volt annak idején az országos program elindítása. Reméljük sok szép kerttel fog Tardos is gyarapodni a következő években. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában