Hogy kerültek pszichiátriai betegek az Esterházy-kastély lakosztályaiba?

A bizottság szerdán döntött arról, hogy nem pályáz az egykor kastélykórházként üzemelő tatai Esterházy-kastély tulajdonátvállalására. Azonban megpróbálnak szakmai érvekkel hatni az államra, hogy a későbbiekben részt vállalhassanak a kastély üzemeltetésében és fenntartásában. 

Az impozáns épület harmadát az állam nemrég felújította. A többi épület azonban nagyon rossz állapotban van. Részben amiatt, hogy a második világháború után hosszú évtizedekig kastélykórházként üzemelt. Értékmegőrzésre és az épületek karbantartására pénzt nem fordítottak. A Tatán létrejött szakmai munkacsoportok szerint a felújításra váró szárnyak kulturális értékeinek visszaállítása, illetve az épületek rekonstruálása mintegy 15 milliárd forintba kerülne. 

Az Esterházy-kastélykórház születése

De vajon hogy is lett kórház az egykori nemesi kastélyból még a II. világháború után? A Magyar Nemzeti Levéltár munkatársai erre keresték a választ.Miután 1945-ben Révkomárom csehszlovák fennhatóság alá került, a gesztesi és tatai járások lakossága, mely ekkor mintegy 120 ezer lelket számlált, nagyobb részben kórházi ellátás nélkül maradt. E járások lakosságának rendes kórházi ellátását, súlyos, krónikus, fertőző betegségek kezelését, nagyobb műtéti beavatkozások elvégzését a kis kapacitású magánkórházak nem vállalhatták. Sem felszereltségük, sem jogosultságuk nem volt hozzá, ezért a győri, az esztergomi és a székesfehérvári közkórházakra hárult a súlyos betegek ellátásának feladata. E közkórházak azonban a háború alatt és után gyakran elérhetetlen távolságban voltak a gyógyításra szoruló betegek számára.

Remény az új kórházra

Tatán már korábban is működött kórház, noha csupán szerény, két kórteremmel, összesen nyolc ággyal. 1875-ben gróf Esterházy Miklós Ferenc nagylelkű adományából létesült ez az úgynevezett Mária-kórház, mely a hitbizományi uradalom falvainak szegény lakosságát látta el az irgalmas nővérek gondozásában. Nagyobb reménnyel, egész pontosan megyei kórház létesítésével kecsegtetett gróf Esterházy Miklós József 1897. január 6-án kelt végrendeletében kifejezetten e célra, Tóvároson építendő kórházra hagyományozott 30 ezer forint. Az összeget a gróf nevét viselő, de a vármegye által kezelt „gróf Esterházy Miklós József Kórházalap” című alapítványba fizették be. 

Komárom vármegye a maga részéről egy hasonló alapot is létesített, s e két alapban elhelyezett, kamatozó összeg a megyei kórház felépítéséhez elegendő is lett volna. Ráadásul 1910-ben a Belügyminisztérium már a tervek felterjesztését kérte a községtől. A háború, s annak következményei azonban elsöpörték a nagyszabású terveket. 

A bajok eredendően ott kezdődtek, hogy Komárom vármegye még a nagy háború alatt, visszafizetési kötelezettséggel ugyan, de felhasználta a grófi alapítványi pénzt a gútai híd építéséhez. A háború után a gútai híd és vele együtt a kórházra szánt pénz is elveszett. 

Elmebetegek a grófi lakosztályokban?

1945 nyarán Tata nagyközség hirtelen-váratlan mégiscsak kórházhoz jutott, ennek azonban kezdetben egyáltalán nem örült. A képviselő-testület július 25-én tárgyalta azt az ügyet, mely szerint a budapesti, lipótmezei ideg- és elmekórház egyes részlegeit a hatóságok Tatára költöztetik az Esterházy-féle nagykastélyba, de igényt jelentettek be a környező gazdasági épületekre, sőt elhagyott magánházakra is.

Ennek oka pedig az volt, hogy Lipótmező budapesti épületeit a szovjet hadsereg vette igénybe. Ezek az ideiglenesen Tatára költöztetett kórházi egységek a tervek szerint főleg elme- és pszichiátriai betegeket fogadtak volna. Ez ellen azonban a községi testület határozottan és egyhangúlag tiltakozott, mondván, hogy inkább a gazdasági iskola épületeit, vagy az akkor épülőfélben lévő új laktanya épületeit kellene felajánlani, hogy ne a település belső tereit foglalják el ezek a betegek. A képviselők erre a célra a tatainál még inkább alkalmasabbnak vélt kastélyokat is megneveztek, így például a csákvári és az alcsúti kastélyt is melegen ajánlották.

Döntött a testület

Végül a testület a lipótmezei részlegek elhelyezésével kapcsolatban az alábbi határozatot fogadta el: mindent el kell követni, hogy a nagykastélyt ne rendezzék be kórháznak, hanem a kórtermek a városon kívülre kerüljenek a gazdasági iskola épületébe, kérje a község a honvédelmi és népjóléti minisztériumokat, hogy a tél előtt fejezzék be a laktanya épületet és engedjék át a lipótmezei kórháznak, végül a nem okkal korábban létesített szőnyi kórházat szüntessék meg oly módon, hogy Tatára telepítik. 

A képviselő-testület fenti kívánságlistájából szinte semmi sem teljesült, mert az augusztus 2-i leiratában a népjóléti miniszter arról értesítette a tiszti főorvost, hogy Tatán, a lipótmezei elme- és ideggyógyintézete tatai részlegének keretében sebészeti osztályt létesített. Ez a sebészeti osztály váltotta ki a II. világháború alatt Tóvároson a kapucinus rendházban berendezett 50 ágyas, úgynevezett kisegítő kórházat. Mivel ez a kórház állandó szakorvosok nélkül működött, s főleg az ápoló személyzet által is ellátható, kisebb-nagyobb háborús sérülések, balesetek, elsősegélynyújtás területén tudott helytállni az egészségvédelemben, a lipótmezei rendes sebészeti osztály létesítésével e szükségkórház megszűnt.

Bővült a tatai kastélykórház

A szőnyi kórház sem került át Tatára, viszont a tatai lipótmezei részleg folyamatosan bővült: nem csak a sebészeti, de hamarosan szülészeti-nőgyógyászati osztályt is kapott. 1946. december 21-én Molnár Erik népjóléti miniszter arról értesíti a főjegyzői hivatalon keresztül az Állami Elme- és Ideggyógyintézet Igazgatóját, hogy Tatán állami kórházat kíván létesíteni, s megjegyzi, hogy a nagykastélyt nem szándékozik átengedni a műtétes betegosztályoknak, hanem ezt a könnyebb idegbetegek betegosztályainak és a kimerültségben szenvedő, üdülésre szoruló betegek részére kívánja fenntartani.

1945-ben és az utána következő néhány évben a gesztesi és tatai járásban szinte egyidőben három új kórház létesült: Szőnyben, Tatán, illetve Kisbéren. Különböző körülmények közt, de mindegyik esetben régóta óhajtott céljaként az egyes vidékek lakosságának, kisebb-nagyobb közösségeinek. A háború utáni demokratikus átalakulás intézkedései lehetővé tették, hogy e kórházak gyönyörű épületekben, igazi főúri kastélyokban rendezkedhessenek be, nagyobb kényelmet és kellemes környezetet biztosítva a gyógyulni vágyó, a háború által elgyötört embereknek – olvasható Kántor Klára kutatásában.  Mindhárom „kastélykórház” hosszú évtizedeken keresztül sikeresen működött, a rendszerváltozást követő években azonban a kisbéri és a tatai kórház megszűnt, illetőleg más épületbe költözött, míg Szőnyben a mai napig az egykori Gyürky-kastélyban található a komáromi Selye János Kórház.