Dűlőutak

2 órája

Javítják Oroszlányban a dűlőutakat is

Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. (OIH) vezérigazgatója és felelős műszaki vezetője nyilatkozott az Oroszlányi Médiacentrumnak. A téma a városi utak és dűlőutak, valamint a buszmegállók és csapadékvíz-elvezetők karbantartása volt.

Kemma.hu

Németh Gábor, az OIH Zrt. vezérigazgatója és Obsuszta Csaba, az OIH Zrt. felelős műszaki vezetője nyilatkozott az Oroszlányi Médiacentrumnak az utak, dűlőutak, buszmegállók és a csapadékelvezető- rendszer állapotáról, illetve a tennivalókról.

Javítják Oroszlányban a dűlőutakat is
Javítják Oroszlányban a dűlőutakat is
Forrás: Oroszlányi Médiacentrum

A dűlőutak feljavításának eredménye sosem tartós

A vezérigazgató elmondta, hogy egy évben sem kerülhet sor valamennyi dűlőút karbantartására, de minden évben jó néhányat javítanak közülük, évi 5-7 millió forint értékben. Az idén 3-4 kilométernyi dűlőutat, illetőleg 13-15 ezer négyzetméternyi felületet javít a vállalat.

Németh Gábor arról is beszélt, hogy ezeknek az utaknak a feljavításának eredménye mindig ideiglenes, átmeneti, hiszen nem szilárd burkolatúak, és vízelvezetésük sincs – márpedig a csapadék egyes helyeken sok kárt tesz bennük. A dűlőutakat nem lehet szilárd burkolattal ellátni, hiszen a belterületi utakra is sokat kell költenie városnak, példaként a Táncsics utat hozta fel.  

Obsuszta Csaba, az OIH Zrt. felelős műszaki vezetője hozzátette, hogy Oroszlány külterületén 20-30 kilométernyi zúzott kővel borított út lehet. Ezek egyre nagyobb terhelést kapnak a forgalom növekedésével. Ha gödrössé válnak, akkor az autókban kárt tehetnek, ha pedig nem gödrösek, akkor a száguldozó autók okoznak gondot.  

Arról is beszélt a műszaki vezető, hogy a legnagyobb gond a sík helyen levő kavicsos utakon van, mert a gödrökben megálló víz tovább növeli az úthibákat. Ezért előnyös az őszi esőzések előtti javítás. Elsősorban az úgynevezett feltáró utakra összpontosítanak, mint például a Bokodi-tó közelében, amelyekről leágaznak a kisebb dűlőutak.

A Ponty és a Harcsa utca, valamint a Nyíres, Labancberki, Agyagos és Homoki dűlő érintett a javításokban.

Belterületen is van tennivaló

Eközben belterületen más feladatok is vannak. A borbálai városrészen valósítanak meg javítóberuházást a csapadékvíz-elvezető árkokon.

Németh Gábor véleménye szerint évi 40-50 millió forintos programot kéne indítani a felszíni csapadék elvezetésére, mivel a fő felszíni vízfolyások medre erősen eliszaposodott, és a keresztmetszetük csökkent. A csapadékot így nem tudják elvezetni és víz alá kerülnek egyes területek.

Az igazgató elmondta, hogy felépítmények telepítését tervezik a Táncsics úti és a Dózsa György úti buszmegállóba. Utóbbinál rehabilitálják a 44 méter hosszúságú járdát és a megálló környezetét is. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában