2 órája
Legyen saját varázsszőnyegünk!
A kisfilmben egy férfi piros szőnyeget terít az utcán, bevásárlóközpontokban sétáló hölgyek elé. Sokan az utolsó pillanatban veszik észre, mert a kezükben szorongatott telefon vonja el a figyelmüket a különleges kedvességtől. Amikor aztán rádöbbennek, hogy ez nekik szól, határtalan öröm látszik az arcukon. Telefon eltűnik a látótérből, az arcuk elől, van, aki hajat, ruhát is igazít, hogy a lehető legkedvesebb formáját mutatva sétálhasson végig a saját vörös szőnyegén.
A közösségi oldalon találtam ezt a kis filmecskét. Örömmel töltött el. Odaképzeltem magam én is. Szőnyeg helyett én más módszerrel próbálom sokszor kizökkenteni a láb elé néző, telefont nyomkodó nihilből a sétálókat, a pénztáros hölgyeket, eladókat. Addig nézem őket mosolyogva, próbálok kedvesen köszönni, szólni hozzájuk, míg végül felnéznek és jutalomként néha még egy kis mosoly is átsuhan az arcukon.
Ma úgy fogok közlekedni, hogy mosolyom mellett elképzelem a vörös szőnyeget is a lábam alatt. Lelkesült vagyok már a gondolatától is. Jól érzem magam tőle. Akkor is, ha csak én látom majd azt a szőnyeget.
Óvatosan mondom, hogy képzeletünk határtalan. Mindenkinél ott van a varázslat, a szőnyeg. Mi lenne, ha gyakran elő is vennénk azokat? Mi lenne, ha nem másoktól várnánk a varázslatot? Az érzéseink ugyanis bennünk vannak. Csak elő kell venni, fel kell fedezni őket ismét. Mert a varázslat bennünk van.
