Rendkívüli ülés

2 órája

A Majki remeteségről is tárgyalt az oroszlányi képviselő-testület

Rendkívüli ülést tartott az oroszlányi képviselő-testület. Egy nyílt és egy zárt módon tárgyalható napirendje volt az ülésnek – az előző járműbeszerzésről, a másik pedig a Majki remeteségről szólt.

Kemma.hu

Rendkívüli ülést tartott Oroszlány képviselő-testülete október 24-én, csütörtökön. Amint arról az Oroszlányi Médiacentrum tudósít, a munkaülésnek két napirendi pontja volt. Az egyik pont az ebrendészeti telep számára beszerzendő gépjármű volt. A másik pont a Majki Kamalduli remeteség és a hozzátartozó Eszterházy-kastély önkormányzati tulajdonba vételére vonatkozó döntéshozatal, illetve az ahhoz szükséges pályázat volt.

A Majki remeteségről is tárgyalt az oroszlányi képviselő-testület
A majki remeteségről is tárgyalt az oroszlányi képviselő-testület
Forrás: Oroszlányi Médiacentrum

Az ebrendészeti telep feladatellátásához kiválasztott BYD ETP3 típusú, 275 kilométeres hatótávolságú elektromos furgon vásárlására vonatkozó előterjesztést a testület 12 igen szavazattal elfogadta. Az ebrendészeti telep olyan napelemrendszerrel rendelkezik, amely gazdaságossá, s ezért indokolttá teszi, hogy a jármű elektromos üzemű legyen.

A majki remeteséghez kapcsolódó napirendi pont megtárgyalása zárt ülésen történt, ugyanis a kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről szóló 2024. évi XXXII. törvény 16. § (3) bekezdésében foglaltak szerint a kérelmező köteles titokban tartani a 4. § (7) bekezdésében leírt dokumentáció tartalmát. Az ülés kimeneteléről még nincs tudomásunk

Az ülés fejleménye azért is kérdéses, mert amint arról már írtunk, az úgynevezett kastélytörvény szigorú elvárásokat támaszt a pályázókkal szemben.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában