2 órája
Elköszönt Tata polgármestere, Michl József +fotók
Meghozták utolsó döntéseiket Tata leköszönő képviselői. Michl József polgármester egy nagy bejelentéssel kezdte a szeptemberi testületi ülést.
A szeptemberi testületi ülés az utolsó, amit az elmúlt 5 év képviselőivel tartottak meg Tatán. Októbertől ugyanis a június 9.-i önkormányzati választások eredményeképpen a testület szinte teljesen megújul: csak Robozné Schőnfeld Zsuzsanna, a 4-es választókörzet képviselője marad a székében, illetve a kompenzációs lista alapján Rigó Balázs, Tata alpolgármestere vehette át mandátumát még a nyáron. Azonban mivel időközben az alpolgármester lemondott tisztségéről, új képviselőt kellett a helyére kinevezni. Ezért a szeptemberi testületi ülés elején, a Fidesz-KDNP kompenzációs listája alapján Boglári Zoltán vehette át megbízólevelét.
A formaságok után Michl József polgármester egyesével köszönetet mondott minden képviselőtől, akikkel az előző években együtt dolgozott. Illetve felidézte azt a sok feladatot és döntést, amit az elmúlt években közösen hoztak meg. A polgármester kitért arra is, hogy bár nem mindenben és mindig értettek egyet, de a város fejlődését szem előtt tartva hozták meg mindig döntéseiket. Kiemelte Gerébi Ákost, az MSZP képviselőjét, akivel a legrégebben dolgozik együtt. Akikkel pedig már októbertől nem fog találkozni, azoktól elbúcsúzott.
Csúszik az új testület megalakulása
A polgármester azt is megemlítette, hogy október 2-a helyett legkorábban október 9-én tarthatják meg az új testület alakuló ülését, amennyiben addigra minden fontosabb kérdésben meg tudnak egyezni az új képviselőkkel.
A Kemma.hu információja szerint az egyik ilyen az alpolgármesterek száma, a másik pedig a Szervezet Működési Szabályzat, amelyben az önkormányzat belső szabályozásai vannak rögzítve. Az alpolgármester személyében ugyanis már megszületett az egyetértés, azonban a polgármester azt szeretné, ha még egy alpolgármestere lenne a városnak. A mandátumot szerzett két civil szervezet azonban úgy gondolja, hogy elég a város vezetőjének csak egy helyettes.
GALÉRIA: Képeken az utolsó tatai testületi ülés a régi felállásban (Fotó: F.P.)
Fotók: Flajsz Péter