Nyughely

2023.08.16. 20:00

Kicsit módosult a temetőinkről szóló törvény

A végső nyughelyek kőkemény munkáit is szabályozzák a törvényi előírások.

Fenyvesi Károly

Az elhunytak békében pihennek, temetőjük világa néha kicsit érdekesen alakul

Forrás: 24 Óra

Fotó: F. K.

A városi székhelyű Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete ismételten tájékoztatta tagjait a temetőkben végzett munkához kapcsolódó kötelezettségek aktuális alakulásáról. 

Az érdekvédelmi szervezet vezetése többek közt azt is jelezte, hogy az elmúlt hónap első péntekétől részben módosult a temetőkről és a temetkezésekről szóló törvény. Forintokat érintő az a kitétel, hogy a temetőfenntartási hozzájárulási díjon felül, a temetkezési szolgáltatók kivételével, sem a tulajdonos, sem az üzemeltető a temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők számára egyéb díjat nem állapíthat meg, illetve nem szedhet. 

Több településen változtattak
A Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete arról értesült a Belügyminisztériumtól, hogy a temetők fenntartásával, üzemeltetésével összefüggő feladatok ellátását a temetkezési szolgáltatást engedélyező hatóság ellenőrzi. Ez minden esetben a temető helyszíne alapján illetékes járási hivatal. Több irányban próbálkozva igyekezett változásokat elérni az érdekvédelmi szervezet. A sikereik sorába tartozik, hogy javaslataikat figyelembe véve, Mohácson módosították a temetői rendeletet, Pécsen visszafizetik az iparosoknak a kauciókat, a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. a kőfaragóktól már nem szed szemle-, illetve tárolási díjat. A tatabányai temetők kérdése folyamatban van.

A temetőszabályzatban, köztemető esetén az önkormányzat rendeletében szereplőt díjakon felül más díjat nem lehet kiróni. Ez a tilalom nem vonatkozik az üzemeltető működtetéssel össze nem függő szolgáltatásaira. Adott esetekben, ha csak a törvény ettől nem eltérően rendelkezik, nem szedhető díj a temető látogatásáért, a temetői utak használatáért, illetve a temetési hely gondozásához szükségesen igénybe vett vízért. 

Mindezek értelmében, a köves szakma érdekképviseleti szervezete szerint egyértelmű, hogy a temetőkben vállalkozásszerűen munkát végzőktől a temetőfenntartási díjon felül más összeg nem szedhető. A tagságtól viszont olyan jelzések érkeztek az elnökséghez, hogy kis hazánkban továbbra is nagyon sok helyen nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően állapítják meg vállalkozóktól kért díjakat.

A Kő Kövön már komoly érték
A kőfaragó szakma országos és egyre inkább nemzetközi szinten is kiemelt eseménye a süttői Kő Kövön Fesztivál, amelynek házigazdája kilencedik alkalommal is a Duna-parti település Dr. Sághy Antal Környezetvédelmi és Kulturális Egylet lesz szeptember második szombatján. Az esemény szakmai védnöke a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete. A rendezvény egyik kiemelt célja a helyi kőfaragó kultúra értékeinek megőrzése, ápolása. Az események sorában a kövekről tart előadást dr. Juhász Árpád geológus, az érdeklődők üzemlátogatáson vehetnek részt a Reneszánsz Kőfaragó Zrt.-nél. A vállalkozó szelleműek azt is kipróbálhatják, milyen a kőfaragás a gyakorlatban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában