Emberölés bűntettének kísérlete

3 órája

Emberölés lehetett volna a sétából: ismeretlenül támadt a kisöregre a férfi

Az emberölés bűntettének kísérlete és garázdaság vétsége miatt indult ügyben a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság meghosszabbította annak a férfinak a letartóztatását, aki az utcán egy késsel megvágta egy idősebb férfi arcát.

Kemma.hu

Az indítvány szerint a férfi Esztergomban sétált este egy 21,5 cm pengehosszúsági kést tartva magánál, amikor összetalálkozott a számára ismeretlen sértettel. A férfi azzal a szándékkal, hogy a sértettet megölje, rátámadt, és a késsel két alkalommal megvágta az idős férfi arcát. A sértettnek a vágások következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek. Az eset április 27-én történt.

A férfinek nem ez volt az első ilyen esete. Tokodon, az utcán 2023. november 14-én szóváltásba került egy számára ismeretlen férfival, akit meglökött, majd a védekező férfit pofon ütötte, a ruháját rángatta, vele dulakodott. A megtámadott férfi védekezésének hatására a garázda elkövető felhagyott a támadással. 

Az ügyészség most arra tett indítványt, hogy a férfi letartóztatását három hónappal hosszabbítsák meg. A férfi letartóztatását korábban az ügyészség indítványára a Tatabányai Járásbíróság 2024. április 30-án egy hónapra rendelte el, majd azt legutóbb 2024. október 30. napjáig meghosszabbította.

Az ügyészség indítványa alapján a bíróság az elkövetőt meghallgatta, azt követően meghozott végzésével a férfi letartóztatását meghosszabbította 2025. január 30-ig, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a szökésnek, elrejtőzésnek és a bűnismétlésnek a veszélye. A végzést az ügyész, az elkövető és a védője is tudomásul vette.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában