Változás

2 órája

Az új KRESZ matricával jelöli majd az idős sofőröket

A tanulóvezetőkhöz hasonlóan külön jelzést kaphatnak az idős sofőrök. Az új KRESZ ezzel is segíteni szeretné a már nem 100 százalékos vezetésű képességűek védelmét.

Kemma.hu

A hamarosan életbe lépő új KRESZ nem csak a legkisebb utasokat, a legidősebb közlekedőket is szeretné védeni, számolt be róla a vezess.hu. Már több új szabály is körvonalazódni látszik, ilyen többek között a sebességkorlát kitolása, a követési távolság és indexelés megreformálása, leállósáv megszüntetése és a legfiatalabb utasok védelmére vonatkozó törekvések is.

Az új KRESZ a legidősebb sofőröknek is védelmet nyújtana
Az új KRESZ a legidősebb sofőröknek is védelmet nyújtana
Forrás: Shutterstock

Az új KRESZ matricás jelölést is hoz

Ahogy arról a portál is beszámol, az új KRESZ bevezet a már nem százszázalékos vezetési képességekkel rendelkező idősebb járművezetők megmutatására egy matricát. Major Róbert a matrica kinézete kapcsán úgy nyilatkozott a vezess.hu-nak, hogy ő piros háromszöget javasolt kék héttérrel. Előbbit a veszélyt jelző táblák miatt, utóbbit a kék színű, nagy T-betű miatt. Az is kiderült, hogy nem lesz kötelező ennek a használata, ugyanakkor segíthet megérteni, hogy miért megy a sornál lassabban előttünk egy autós.

Az új KRESZ további hozományairól további cikkeinkben számolunk be!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában