2020.06.24. 21:18
A Honvéd hatgólos meccsen győzte le a Kaposvárt
A Budapest Honvéd házigazdaként 4-2-re legyőzte a sereghajtó és már kiesett Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szerdai játéknapján. A meccset Szijjártó Péter is végigszurkolta Dzsudzsák Balázs társaságában.
Agilis letámadással kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely ennek köszönhetően még a kapura is veszélyt jelentett. A kispestiek állták a rohamokat, többször ígéretes akciót vezettek, majd a 20. percben háromérintős kontra végén – Levkovich kidobta, Mezghrani beadta, Gazdag belőtte – megszerezték a vezetést. Ezt követően a Honvéd mezőnyfölénye egyre inkább egyértelművé vált, a kaposvári gárda játékában az agresszivitás már nem párosult kellő lendülettel.
Szünet utáni kényelmességére ráfizetett a Honvéd: a Rákóczi előbb nagy helyzetet hagyott ki, majd szabadrúgás után Bévárdi csúsztatott fejesével egyenlített. A felpaprikázott kispestiek négy perccel később úgy vették vissza a vezetést Hidi lövésével, hogy előtte les miatt tévesen egy szabályos góltól fosztotta meg őket Antal játékvezető. Gazdag pazar átemelésével a 65. percben már kétgólos volt a különbség, a hátralévő időben pedig rutinosan lassította és a mezőnyben próbálta tartani a játékot a házigazda. A vendégcsapatba a kispadról friss erők érkeztek, és miután egy kontrából – Levkovich fölösleges kifutását kihasználva – sikerült csökkenteniük a különbséget, a hajrában beszorították ellenfelüket.
Volt egyenlítési lehetősége is a Rákóczinak, kontrából viszont ismét a hazaiak találtak be ezzel lezárva az összecsapást.
A Honvéd sorozatban hatodszor győzte le a Kaposvárt, amellyel szemben már 11 találkozó óta veretlen. A kispestiek a szezon 17. hazai fellépésén – négy döntetlen és hét vereség mellett – hatodszor győztek, a kaposváriak 16. idegenbeli találkozójukon egy-egy győzelem és vereség mellett 14-szer maradtak alul.
A mérkőzést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dzsudzsák Balázzsal együtt a helyszínről szurkolta végig: