kérdések rendezése

2020.02.03. 20:31

Hölvényi György: folytatódni fog a párbeszéd a néppárti tagságról

Folytatódni fog a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is – közölte Hölvényi György kereszténydemokrata európai parlamenti (EP) képviselő hétfőn, a pártcsalád brüsszeli politikai gyűlésének szünetében.

A néppárti politikus az Európai Parlamentben magyar újságíróknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy Donald Tusk, az EPP elnöke napirend előtti beszámolójában befejezettnek mondta a Herman Van Rompuy, Wolfgang Schüssel és Hans-Gert Pöttering által alkotott testületnek a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét értékelő vizsgálatát.

Tusk szerint a vizsgálat eredményét illetően nincs egyetértés. A szóbeli jelentés alapján egyetértés abban mutatkozott, hogy a felfüggesztés maradjon érvényben, valamint abban, hogy a párbeszédet folytatni kell – mondta Hölvényi, hozzátéve, hogy a felfüggesztés és a párbeszéd folytatásának határidejéről nem esett szó.

Azt közölte, javaslat született arról, hogy a pártcsalád jövő év első felében kongresszust szentel az EPP értékeiről folytatott vitának. Arról, hogy a rendezvényen a Fidesz körüli párbeszéd kérdése napirenden lesz, a politikus azt monda: ez „természetes, amire tulajdonképpen büszkék is lehetünk”. Amilyen helyzetben van Európa, egy ilyen rendezvény jót tesz – tette hozzá Hölvényi György.

A felfüggesztésről 2019. március 20-án döntött az EPP politikai közgyűlése az elnökség, illetve a Fidesz megegyezése alapján, a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét. A vizsgálatra háromfős testületet hoztak létre, amelyet Herman Van Rompuy, az Európai Tanács korábbi elnöke vezet, további tagjai pedig Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár és Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament korábbi elnöke.

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke az ülést követően kijelentette, hogy pártja egyoldalúan függesztette fel jogainak gyakorlását az Európai Néppártban a felkért háromtagú bizottság jelentésének elkészültéig. Mint közölte, a Fidesz is felállította a maga „három bölcs emberének bizottságát” – amely tárgyal a néppárt delegáltjaival -, és jelentést vár tőlük arról, hogy az európai parlamenti választás után hogyan alakítsák az EPP és a Fidesz viszonyát, van-e helye a néppártban a Fidesznek, milyen néppártban van helye, és abban mit kell képviselnie.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!