2017.05.24. 15:20
Az egyik legromantikusabb kisvárosunk triatlon kupának ad otthont
Az Old Lake Man Középtávú Triatlon Amatőr Magyar Kupa versenyzői 1,9 kilométert úsznak majd a tatai Öreg-tóban, 90 kilométert kerékpároznak és 21 kilométert futnak augusztusban.
Michl József polgármester kiemelte: nagy öröm amikor egy új sportág jelenik meg a városban, különösen amikor egy ilyen izgalmas, részben technikai és főként komolyan erőnléti sportágról van szó. Mivel a versenyzők egészen Naszályig eljutnak majd, így az eseménynek kistérségi szinten is nagy jelentősége van.
Régi álmuk válik valóra
A tatai verseny megrendezésével a Footour SE régi álma válik valóra, az egyesület több mint 3 éves munkájával mára kivívta azt a szakmai szintet és elismerést, amely alapján alkalmas egy ilyen verseny szervezésére. A sajtótájékoztatón Róth Balázs, a Footour SE elnöke elmondta, hogy a versenyközpontot a Kastély-téren fogják kiépíteni. A rajt az Új Kajakház Ökoturisztikai Központtól indul majd az úszással. Az Öreg-tó vizében egy úszósávot alakítanak ki bólyákkal és kajakokkal, egészen a Keresztelő Szent János szoborig. A vízi szakaszt követően a versenyzők kerékpárra szállnak, és Tata valamint Naszály között 6 körön át teljesítik a 90 kilométeres távot, majd lefutják a félmaratoni távot 4 körben, a tóparton kijelölt útvonalon.
A verseny férfi/női egyéni, valamint férfi/női és vegyes váltóban (3 fő) is teljesíthető a juniortól (16 év) a veterán korosztályig.
A verseny távjai: 1,9 kilométer úszás a tatai Öreg-tó vizében, 90 kilométer kerékpározás és 21 kilométer futás. A limitidő 7 óra 30 perc.
A versenyen az egyéni abszolút első három helyezett (férfi és női) pénzdíjazásban részesül. A szervezők a versenyen az egyéni nevezők létszámát 400 főben, a váltó csapatok létszámát 100-ban maximalizálták. Nevezni a verseny honlapján lehet július 31-ig.
A verseny ideje alatt számos program is szolgálja a kikapcsolódást, a Kastély téren Triatlon Expóval várják a vendégeket különböző bemutatókkal és vendégekkel, emellett pedig WBO gyerekfutást is szerveznek. Az Old Lake Man Kupán több ismert sportoló és magyar bajnok is indul, a tervek szerint Flander Márton és Zelinka Gabriella magyar bajnokok, valamint Kovács Kokó István olimpiai és világbajnok ökölvívó is teljesíteni fogja a távot.