sokkoló

2019.04.16. 12:42

4500 gyerekpornót gyűjtött össze kislányokról a tatabányai pedofil

A távollétében ítélték el első fokon azt a 32 éves autószerelőt, akinek lakásán több ezer pornográf felvételt találtak gyerekekről.

Sz. A.

A távollétében ítélték el első fokon azt a 32 éves autószerelő, akinek lakásán több ezer pornográf felvételt találtak gyerekekről.

Forrás: Shutterstock

A Tatabányai Járásbíróság április 16-án az ügyészi indítványnak helyt adva 1 év 10 hónap tartamú, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a pedofil férfit, akinél több ezer gyerekpornót találtak. Emellett a winchesterét is elkobozták. Az ítélet nem jogerős, ugyanis a vádlott ismeretlen helyen tartózkodik. A tárgyalásról, mint megtudtuk, jogszerűtlenül maradt távol, így az ítéletről úgynevezett hirdetményi úton kell tájékoztatni.

Dr. Horváth Sándortól, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjétől megtudtuk: a Tatabányai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt nyújtott be vádiratot a most 32 éves férfival szemben, aki több év alatt egészen pontosan 4518 darab, nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal, célzatosan a nemi vágy felkeltésére irányuló módon ábrázoló, az internetes oldalakról megszerzett fénykép -és videofelvételt gyűjtött össze a gépén.

A Kemma.hu megtudta: a felvételeken kislányok voltak láthatóak. A férfi számítógépét 2018. február 20-án foglalták le, házkutatás során. Információink szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni osztálya figyelt fel az autószerelőként dolgozó férfi internetes tevékenységére.

A közelmúltban derült ki, hogy egy másik tatabányai férfinél is pornográf felvételeket találtak: a két kislány zaklatása miatt letartóztatott, saját fiát is megrontó civil hitoktatónál.

(Főoldali kép: Shutterstock)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában