ÁKK

2019.03.11. 18:00

Négy hónap alatt 10 milliárd forinttal nőtt a Babakötvények állománya

Az adósságkezelő szerint az állampapír állomány kiemelkedő növekedési üteme elsősorban a magas kamatnak köszönhető.

Forrás: Shutterstock

A családok Babakötvényben tartott megtakarítása négy hónap alatt – tavaly novembertől február végéig – 10 milliárd forinttal emelkedett – közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt.

Az ÁKK hétfői közleménye szerint a családok az elmúlt négy hónapban csaknem kétszer több Babakötvényt vásároltak gyermekük Kincstári Start-értékpapírszámlájára, mint az előző év azonos időszakában, vagyis 2017 novembere és 2018 februárja között.

Az adósságkezelő szerint az állampapír állomány kiemelkedő növekedési üteme elsősorban a magas kamatnak köszönhető. Emellett azonban az intenzív marketingnek, valamint a babakötvény.hu weboldalon és a közösségi médiában történt lakossági tájékoztatási kampánynak is jelentős szerepe volt abban, hogy tavaly február vége óta 40 milliárd forintról 60 milliárd forintra nőtt a Babakötvény állománya.

A gyermekük számára Start-értékpapírszámlát nyitó családok száma egy év alatt 34 százalékkal emelkedett. Az ÁKK a Facebookon és a honlapon keresztül érkező lakossági érdeklődések alapján úgy látja, a családok tudatosan döntenek, tisztában vannak azzal, hogy a kiemelkedően magas, jelenleg 5,8 százalékos kamatot garantáló Babakötvényt megéri Kincstári Start-értékpapírszámlára megvásárolni.

A magas kamat miatt egyre több szülő dönt úgy, hogy átviszi a Kincstárba a gyermek más pénzügyi szolgáltatónál már meglévő Start-számláját – teszik hozzá.

A befektetés értékálló, hiszen a Babakötvény az előző éves átlagos fogyasztói árindex-változás mértéke felett 3 százalékos kamatfelárat garantál. Az állam a család éves befizetéseit – az államilag támogatott, egyszeri 42 500 forint életkezdési támogatáson túl – 10 százalékkal (maximum évi 6000 forinttal) kiegészíti, és jóváírja minden gyermek számláján, amit ott Babakötvény befektetésként könyvelnek el – írta közleményében az ÁKK.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!