az 5G a tét

2018.12.19. 19:22

A Huawei vezére bizonyítékot követel a cég ellen felhozott vádakra

Az USA és más országok biztonsági kockázatot látnak a kínai cég termékeiben.

Ken Hu elnökhelyettes, vezérigazgató ideológiai és geopolitikai indíttatásúnak nevezte a cége ellen felhozott vádakat, miszerint mobil hálózati berendezései biztonsági kockázatot jelentenének a szolgáltatók számára. Figyelmeztetett egyúttal, hogy a Huawei kihagyása az ötödik generációs mobil hálózati fejlesztésekből lassítaná a technológiai innovációt, gátolná a piaci versenyt és ezzel többletköltséget okozna a felhasználóknak.

A kormányzati beszerzésekből a Huawei termékeit kizáró Egyesült Államok példáját követve Taivan, Ausztrália és Új-Zéland is kizárta az 5G hálózatok fejlesztéséből a kínai vállalatot, és Japán is bejelentette, hogy biztonsági megfontolásból hasonló lépésre készül.

A Huawei termékeinek a beszerzésére eddig bejelentett tilalmak csekély hatással voltak egyelőre a vállalat gazdálkodására, az ötödik generációs hálózati fejlesztésekből való kizárás azonban komoly érvágást okozhat.

Távközlési elemzők becslése szerint az 5G berendezések piaca 2022-re eléri a 20 milliárd dollárt.

A Huawei nyilvánosságot általában kerülő alelnöke, a rotációs alapon jelenleg a vezérigazgatói posztot is betöltő Ken Hu a szerdai sajtótájékoztatón közel két és fél órán keresztül beszélgetett amerikai, európai és ázsiai újságírókkal.

„Akinek bármilyen bizonyítéka van, bátran álljon elő vele” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy „nem kell feltétlenül nekünk és nem is feltétlenül nyilvánosan, de mindenképpen mutassa be a hálózati szolgáltatóknak, hiszen azok használják berendezéseinket”.

„Soha még senki nem tudott semmilyen bizonyítékot felmutatni arról, hogy termékeink ne lennének biztonságosak”

- szögezte le Ken Hu. Hozzátette: „soha még egyetlen kormánytól nem fogadtunk el egyetlen ügyfelük üzletét vagy hálózatának az integritását sértő kérést”.

A korábban a kínai néphadseregben mérnökként szolgáló Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) által 1987-ben alapított Huawei Technologies határozottan visszautasít minden olyan vádat, miszerint a Kínai Kommunista Párt ellenőrzése alatt állna, vagy akár hírszerzési szempontok figyelembevételével tervezné berendezéseit.

A cég ellen felhozott vádak viszont azokra a kínai törvényekre hivatkoznak, amelyek megkövetelik a vállalatok együttműködését a hírszerző szervezetekkel.

A közüzemi infrastruktúrát, önvezető járműveket, ipari robotokat, de még gyógyászati berendezéseket is adatforgalmi hálózatra kapcsoló „negyedik ipari forradalmat” bevezető 5G mobil hálózati technológia megjelenésével különösen fontossá váltak, stratégiai szintre emelkedtek a kormányok szemében a távközlési hálózati szolgáltatókat érintő biztonsági megfontolások.

A Huawei 180 ezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte és forgalma az idén tervei szerint átlépi a 100 milliárd dollárt.

Az Egyesült Államok és a Huawei termékeinek használatát betiltó többi ország jobban tenné, ha bizonyítékokkal támasztaná alá miért vállalják fel egy olyan konfliktus kockázatát, ami súlyos következményekkel járhat, ha Peking ellenlépésekre szánja el magát – mutatott rá az AP hírügynökség megkeresésére email üzenetben adott válaszában Scott Kennedy, a washingtoni Center for Strategic and International Studies kutatóintézet kínai politikai szakértője. „Nem a kínai félnek, hanem az amerikai népnek tartozik vele a kormány” – fogalmazott, „hogy mindenki láthassa megéri felvállalni ezt a kockázatot”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!