2 órája
Területi II.: újabb élcsapatot tréfált meg a Gyermely, továbbra is jó formában az Ászár
Hét mérkőzést rendeztek a megyefoci másodosztályában. A területi II. osztály hétvégi fordulójának egyik legnagyobb nyertese a Mocsa volt, amely úgy is megtartotta első helyét, hogy ezúttal szabadnapos volt.
A Mocsát két csapat is megelőzhette volna, mégpedig a nyolcadik fordulót a második helyről kezdő Ács és a harmadik Környe. Utóbbi a papírformának megfelelően könnyedén verte a még nyeretlen és az utolsó helyre visszacsúszó Tokodot, így pontszámban (kettővel több játszott meccs mellett) befogta a listavezetőt, de eggyel rosszabb gólkülönbsége miatt megelőzni nem tudta. A területi II.-ben hét mérkőzést rendeztek az elmúlt hétvégén.
Területi II.: nincs változás az élen
Az Ács ezt egy győzelemmel befoghatta volna az éllovast, de kikapott Gyermelyen, így nemhogy nem állt az élre, hanem a negyedik helyre csúszott vissza. A Gyermelynek nem ez volt az első bravúrja a szezon során: Sulyok Attila csapata az egyetlen, amely pontot tudott rabolni a Mocsától, emellett gólt is tudott szerezni a listavezető ellen.
A dobogóra a Nagyigmándot kitömő és egymás után harmadszor nyerő Tardos-TAC lépett fel. A tardosiak meg sem álltak nyolc gólig, a triplázó Kovács Henrik pedig 10 találattal a góllövőlista élére ugrott a megye II. aktuális játéknapján.
A forduló rangadóján a Bakonysárkány a Dunaszentmiklóst fogadta. Sokáig nem bírt egymással a két csapat, a hajrában aztán a házigazda háromszor is betalált, így végül magabiztos győzelmet aratott, és tapad a dobogósokra. A miklósiak hármas győzelmi sorozata szakadt meg ezzel a vereséggel.
Az immár öt meccse veretlen Ászár simán nyert a pocsék formában lévő, egymás után ötödször kikapó Csolnok vendégeként, míg a Zsámbék II. hátrányból fordítva nyert Piliscséven. A mérkőzés hőse a duplázó zsámbéki Billege Bálint volt, aki az előző fordulóban a Csolnok ellen is két gólt szerzett.
Az eddig pont nélkül álló Baj a Tatabányai Vasast fogadta, és fél óra alatt négy gólt szerezve el is döntötte a mérkőzést. A Vasas még kozmetikázott ugyan az eredményen, de nem volt esélye a pontszerzésre. A Baj ezzel a győzelemmel rögtön három pozíciót javított.
Területi II. osztály, 8. forduló:
- Tardosi FC-TAC–Nagyigmándi KSK 8–0 (2–0)
Tardos, vezette: Büki Gábor (Holczhacker Attila György).
Tardos: Kaincz – Kisék (Szeidemann, 58.), Molnár, Szabó (Gesztesi, 55.), Nagy B. G., Szileszki (Jakabovics, 68.), Fekete (Csapucha, 55.), Schaffer, Mészáros (Nagy S., 68.), Szöllősi, Kovács H. Csapatvezetők: Árendás József, Minárcsik Dániel.
Nagyigmánd: Juhász – Vaskó, László, Hamza, Torma (Glázer, 68.), Fülöp, Holovnyák, Varga, Müller, Szántó, Krizsán. Csapatavezető: Gucsi Tamás.
Gólszerző: Kovács H. (7. – tizenegyesből, 60., 87.), Schaffer (14.), Nagy B. G. (54., 90.), Kaincz (65.), Csapucha (72.). - Baj KSE–Tatabányai Vasas 5–2 (4–1)
Baj, vezette: Huszka Dániel László (Bokor Benjamin Alex).
Baj: Jurassa – Bárányos (Kutak, 69.), Sebestyén, Lounes, Bugyi, Fodor, Hocza K. P. (Beigelbeck, 88.), Németh Á. (Somogyi, 69.), Számvéber (Izing, 88.), Bova (Hocza A., 58.), Antal. Csapatvezető: Németh Beáta.
Tatabányai Vasas: Kővári (Leco G., 46.) – Nyári, Turza, Vankó, Hérics (Sikorski, 46.), Banicz (Vajdai K., 50.), Tóth (Szabó, 76.), Lakatos, Bertalan, Leco A., Kovács (Váradi, 46.). Vezetőedző: Saláta Gábor.
Gólszerző: Számvéber (10.), Sebestyén (13., 23.), Bova (29.), Antal (56.), illetve Tóth (34.), Vankó (77.). - Csolnoki SZSE–Ászár KSE 0–3 (0–2)
Csolnok, vezette: Mann Ádám József (Szalai Balázs).
Csolnok: Székely – Barina, Barlangi, Berkeszi, Binder, Burányi (Rendes, 67.), Janosek, Gause, Seregi (Gajda, 78.), Kovács (Kalster, 53.), Jantos. Vezetőedző: Párkányi Norbert.
Ászár: Lengyel – Rigó, Méhes M., Méhes G., Borszuk, Zséfár, Kiss, Wolf, Puzsoma, Brandt (Takács L., 72.), Szabó.
Gólszerző: Puzsoma (5., 41.), Zséfár (80.).
Kiállítva: Gause (77. – Csolnok). - Gyermely–Ácsi Kinizsi SC 1–0 (0–0)
Gyermely, vezette: Somogyi László (Kalics Gergő, Dávid Rita).
Gyermely: Kiss G. Cs. – Huszárovics, Káldi, Tóth L. L. (Soós B. A., 53.), Bereznai, Váradi, Gecse, Genszki (Nyitrai, 39.), Hamza (Soós M., 70.), Pap-Kolbert, Stréhli. Vezetőedző: Sulyok Attila.
Ács: Kurica – Méri, Kovács I., Kohár M., Bakura (Kovács B., 84.), Bruckner, Németh, Kohár J., Horváth, Tadjer (Király, 69.), Nagy. Vezetőedző: Virág Attila.
Gólszerző: Káldi (67.). - Környe SE–Tokod SE 5–1 (3–0)
Környe, vezette: Nagygellér Miklós (Holczhacker A. Gy.).
Környe: Porcelán (Ténai, 46.) – Kerék, Végh, Stefán, Szerencse, Veres (Hardi, 46.), Egri, Nádudvari D. G., Mucsi (Árendás, 11.), Essafi (Patyi, 71.), Nádudvari Á. M. (Hajas, 62.). Vezetőedző: Gulyás Tamás.
Tokod: Kovács D. – Bodó, Kiss, Pásztor, Barna, Belovai, Gyügyei, Bartos, Csáki, Nagy, Valek. Edző: Gazda Gábor.
Gólszerző: Stefán (19., 57.), Egri (22.), Nádudvari D. G. (32.), Patyi (82.), illetve Barna (49.). - Piliscsévi SE–Ikoba Beton Zsámbék II. 1–2 (1–2)
Piliscsév, vezette: Farkas Péter Benjámin (Mátyus Gábor).
Piliscsév: Király – Simon (Kunyik, 82.), Klányi D., Mesterházi, Morecz, Hámori (Kertész, 80.), Pap, Nánási (Velmovszki, 70.), Kucsera, Balogh (Skerlecz, 63.), Szőke. Csapatvezető: Máté Ferenc.
Zsámbék II.: Szabiányin – Szabó (Peinlich, 63.), Kont, Kovács, Katona, Billege, Pataki, Sugár, Fabók (Lévai, 70.), Madaras, Baksa (Csorba, 73.). Edző: Bors Attila.
Gólszerző: Nánási (10.), illetve Billege (12., 40.). - Bakonysárkányi SE–Dunaszentmiklósi SE 3–0 (0–0)
Bakonysárkány, vezette: Kiss Dominik (Kiss Csaba).
Bakonysárkány: Wohl – Ritter, Merkl B. (Bögös, 90.), Manner A., Lakatos, Nagy (Tonzel, 90.), Szűcs (Kokas, 26.), Merkl M., Fischer, Wolf, Büki (Manner D., 85.).
Dunaszentmiklós: Nyári – Búzer, Schmidt M., Purgel (Szili, 65.), Schmidt N., Schmidt D. Z., Kollár (Ströcker, 78.), Schmidt Sz., Kovács K. S., Tóth, Kovács N. Csapatvezető: Németh Tamás János.
Gólszerző: Merkl B. (79.), Wolf (84.), Nagy (88.).
Szabadnapos: Mocsa KSE.
Területi II. osztály, a bajnokság állása
1. | Mocsa | 6 | 5 | 1 | - | 19-1 | 16 |
2. | Környe | 8 | 5 | 1 | 2 | 29-12 | 16 |
3. | Tardos-TAC | 7 | 5 | - | 2 | 27-10 | 15 |
4. | Ács | 8 | 5 | - | 3 | 24-11 | 15 |
5. | Bakonysárkány | 8 | 5 | - | 3 | 22-15 | 15 |
6. | Dunaszentmiklós | 7 | 4 | 1 | 2 | 22-12 | 13 |
7. | Ászár | 6 | 3 | 2 | 1 | 22-9 | 11 |
8. | Tatabányai Vasas | 8 | 3 | 1 | 4 | 15-21 | 10 |
9. | Zsámbék II. | 6 | 3 | - | 3 | 14-27 | 9 |
10. | Piliscsév | 8 | 3 | - | 5 | 9-26 | 9 |
11. | Gyermely | 6 | 2 | 2 | 2 | 9-11 | 8 |
12. | Baj | 6 | 1 | - | 5 | 11-19 | 3 |
13. | Csolnok | 6 | 1 | - | 5 | 5-19 | 3 |
14. | Nagyigmánd | 5 | 1 | - | 4 | 7-25 | 3 |
15. | Tokod | 7 | - | 2 | 5 | 13-30 | 2 |