2024.06.14. 06:55
Szőnyi Ferenc Amerikában teker, brutális hőséggel is küzdenie kell
Szőnyi Ferenc mintegy 5000 kilométert tesz meg a Race Across America versenyen. De nem csak a kilométerek, a nagy meleg is nehezíti a dolgát.
Szőnyi Ferenc Facebook oldalán arról írtak, az első napon Kaliforniából Arizonáig jutott a versenyző, 290 kilométert megtéve.
Kísérői az alábbiakat írták a körülményekről:
– Irgalmatlanul meleg van, extrém hőségriasztás van, nappal 43 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Ferit igyekszünk óvni a melegtől, már amennyire megoldható.
Hozzátették, nagyon kell vigyázni, sokakon már mutatkoznak a fáradtság jelei, a brazil versenyző konkrétan elaludt a nyeregben, és elesett – pont Szőnyi előtt.
– Szerencsére nem történt baj, de az ilyen lelkileg is megviseli a versenyzőket, annak ellenére, hogy relatíve simának gondolná az ember az utat, a hőség is sok gondot tud okozni, résen kell lenni – olvasható Szőnyi Facebook oldalán.
Szőnyi Ferenc csak néhány órát alszik
Idén 23 mindenre elszánt kerékpáros vállalkozott a majdnem ötezer kilométeres őrült futamra egyéniben. A verseny szintideje 309 óra, a versenyzők szinte egész nap nyeregben vannak, csupán néhány órát alszanak, hogy egymást túlszárnyalva érjék el a célt és eljussanak Los Angelesből Atlantic City-be.
Szőnyit többen is segítik a verseny során, két kocsival kísérik majd. A segítők csapatkapitánya Pajtli Péter lesz, de ott lesz vele Breuer Orbán Károly, Wildhoffer Zsolt, Bán Lajos, Herczeg Ferenc és Szőnyi Szilvia.
– Számos nehézséget kell majd legyőznöm, hiszen ezt a versenyt 60 év felettiek általában már nem vállalják be, emellett pedig nagyon figyelnem kell a szintidőre, betartva a verseny szabályait – mondta el Szőnyi Ferenc a versenyt megelőzően.