Döntő meccs

2024.06.08. 11:29

Így várja a Bányász mestere az osztályozó visszavágóját

Jön a sorsdöntő összecsapás az Opus Tigáz Tatabánya labdarúgócsapatának. Vasárnap Békéscsabán eldől, hogy jövőre melyik bajnokságban folytathatja a Bányász.

Túri Csaba

Gyürki Gergely szerint meglephetik a Békéscsabát a saját otthonukban

Forrás: 24 Óra

Fotó: Zetovics Márió

Emlékezetes, hogy az osztályozó első mérkőzésén Tatabányán a Grosics Gyula Stadionban 2-2-re végeztek a felek egy kifejezetten nagy iramú és jó hangulatú találkozón. A csapatok nem fogták vissza magukat, előnyben részesítették a támadójátékot, így annyira nem is volt meglepetés, hogy négy gól is született. A Bányász erejét mutatja — amire építeni is lehet a visszavágón — hogy kétszer is fel tudtak állni vesztett állásból. Az odavágó hajrája ráadásul a Bányászé volt, több akcióból is gólt szerezhettek volna egy kicsit nagyobb szerencsével. Az összképet nézve igazságosnak mondható a döntetlen, de a mérkőzés utolsó tíz perce alapján a csabaiak örülhetnek a döntetlennek.

Kemény összecsapásokra lehet számítani az osztályozó visszavágóján is
Kemény összecsapásokra lehet számítani az osztályozó visszavágóján is
Fotó: Flajsz Péter / Forrás:  24 Óra

Gyürki Gergely meglepné az osztályozó visszavágóján a csabaiakat

Ha a visszavágón is döntetlenre végeznek a csapatok (bármilyen döntetlen esetén, tehát nincsen idegenben szerzett gól), akkor jöhet a kétszer tizenöt perce hosszabbítás. Ha a ráadásban sem születik döntés, akkor tizenegyesrúgásokkal döntik el a felek a feljutás sorsát. A Bányász vezetőedzője nyilatkozott portálunknak a várakozásokról.

Gyürki Gergely: — Egész héten pozitív hangulatban készültünk, látszódott és érződött is a srácokon, hogy nagyon várják a visszavágót. Kielemeztük az első mérkőzés tanulságait. Ami nem úgy működött, ahogyan elterveztük, azon szeretnénk változtatni. Továbbra is azt tudom csak mondani, hogy a Békéscsaba egy nagyon felkészült ellenfél, igazából még egy kicsit mást is kaptunk tőlük, mint amire számítottunk. Viszont úgy gondolom, hogy a visszavágón ők már nem nagyon tudnak majd újat mutatni, nekünk viszont még van a tarsolyunkban olyan elem, amivel meglephetjük őket. 

A lila-fehér klub összesen 216 darab vendégjegyet biztosít, és a közleményük szerint a vendégszektor pénztárát ki sem nyitják a találkozó ha előtt, amennyiben elővételben minden jegy értékesítésre kerül. Arról, hogy a Tatabánya hogyan juthat fel az NBII-be egy vesztes párharc után, ebben a cikkben írtunk. A találkozót élőben közvetíti a köztelevízió sportcsatornája is, hasonlóan a párharc első mérkőzéséhez.

NBIII. osztályozó, visszavágó
Június 9., vasárnap, 16 óra
Békéscsaba 1912 Előre - Opus Tigáz Tatabánya
Békéscsaba, Kórház utcai stadion, vezeti: Kovács J. Zoltán (Bornemissza Norbert, Horváth Róbert)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!