2023.11.22. 17:26
A magyar válogatott ajtaján kopogtat vármegyénk labdarúgója, Katona Vanda Laura
Terjedelmes interjút adott a hunfocinak a korábbi vármegyei gólkirálynő.
Katona Vanda Laura debütálna a felnőtt válogatottban is
Forrás: FB
Katona Vanda Laura sikereiről már többször beszámoltunk a Kemma.hu hasábjain. A hétvégén véget ért a Női NB II.-es bajnokság őszi szezonja, és csapatával, az Újpesttel vezeti a bajnokságot, miután 11-ből 10 meccset is megnyert a csapat, Katona pedig 20 találattal áll a góllövőlista élén. A 20 esztendős vármegyei támadóval a Hunfoci.hu készített interjút. Ebből hoztuk el a legfontosabbakat.
– Minden megmérettetésen úgy állunk fel, hogy a cél az NB I, és minden mérkőzést meg kell nyernünk. Az ellenfél az első félidőben megnehezítette, és kicsit meleggé tette a mérkőzést, de tartottuk magunkat, így jöttek a helyzetek és a gólok. A Lőrinci Kitartás SE-ben megvan a lehetőség az évvégi megfelelő helyezésükhöz és ez látszik is rajtuk, illetve a játékukon, hogy győzni akaró csapat. A további mérkőzéseikhez sok sikert kívánok – kezdte a szezon értékelését Katona.
A gólkirályi címről is ejtett pár szót a csatár. Mint mondta, fontosnak tartja az egyéni teljesítményt, de mindemellett természetesen az élvez prioritást, hogy a csapat győzzön minden mérkőzésen és ki tudják hozni azt a teljesítményt, amit elvárnak tőlük. Katona Vanda ezzel a szemlélettel és hozzáállással tudja őket előrébb segíteni és ezt a tavasz folyamán sem szeretné másként folytatni.
Nyilván ezeken felül remek érzés, hogy idén is első lehetek a góllövők között, amiről még az év elején álmodni sem mertem. Most viszont, már az őszi szezont zárva, célom az első hely, úgy csapatszinten, mint egyénileg.
A remek formában lévő támadó már megjárta az utánpótlás-válogatottakat, így természetesen az A-válogatott is szóba került.
– Volt már szerencsém utánpótlás válogatottként játszani, és ezt a sorozatot szeretném folytatni, ha az idei bajnokság megfelelően sikerül. Természetesen, egyik legnagyobb célom ez a debütálás, de ahogy az élet hozza, addigis én dolgozom ezért és megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ez sikerüljön is – zárta gondolatait a góllövőlista vezetője.
Az teljes interjút itt lehet elolvasni.
A húsz esztendős labdarúgó nemrégiben a Kemma.hu-nál járt, ahol egy podcast adás során a kezdetekről, és a jövőbeli céljairól is mesélt.