Szendi Nóra írónő már nem akarja megváltani a világot

Szarka Károly először afelől érdeklődött, mennyivel volt másabb az első könyve megírása, mint a harmadiké.

– Először kicsapongó volt az egész – mondta Szendi Nóra. – Sokszor azt hittem, meg sem írom, hogy nem is vagyok író. Ez a fajta hisztérikusság abból is fakadhatott, hogy túl közel voltam a szereplőimhez. Most is beléjük tudok költözni, de már hagyok nekik személyes teret. Nem tudok róluk mindent, nem tudom mi lesz az utóéletük, nagyobb mozgásteret adok nekik.

Hozzátette, az évek során rájött, az alkotásba nem kell belehalni, már munkaként tud tekinteni az írásra. Előfordul, hogy ismerőseiről is mintázza karaktereit, de a szereplőkben egy-egy rá jellemző vonás is felbukkan. Tervei között egy családregény megírása is szerepel, de mint mondta, ehhez alaposan át kellene tanulmányoznia a huszadik századi magyar történelmet. Hozzátette, az íróknak nincs sok ideje a levéltárazásra, hiszen pénzt kell keresniük, szorítják őket a határidők. Mivel a kutatás nehézkes, ezért is gyakoriak szerinte a személyes hangú szövegek.

– Jó lenne egy kicsit távolabb menni az életemtől – fogalmazott. – Nem fogy el az élményanyag, de a saját karakteremet be kell valljam, hogy egy kicsit már unom. Mostanában több novellát is írtam, de azt vettem észre, ugyanarra a sablonra épülnek fel, amelyeket E/1-ben írok. Én pedig nem akarok beleragadni sémákba.

Szarka Károly arról beszélt, Szendi Nóra legújabb könyvében folyton változik a perspektíva. Hozzátette, bár a szereplők élete mind nyomasztó, mind nagyon más karakterek.

Szendi Nóra korábbi szenvedélybetegségéről és ennek feldolgozásáról is beszélt. Arra is kitért, eleinte rendkívül küldetéstudatos, szinte erőszakos író volt, aki meg akarta váltani a világot. Mára már azonban úgy érzi, az életnek számos területe van, ami ugyanolyan fontos, mint az irodalom. Az elmúlt években ő is sok mindent kipróbált az irodalmon kívül, ezek az élményei pedig később inspirációt jelentettek neki az írás során.

– Tök oké, ha valaki nem szeret annyira olvasni – vélte. – Mint ahogy az is, hogy én nem szeretem annyira az operát, pedig egy operaénekes a férjem. Attól még tudom tisztelni, de nem lesz nagy rajongója a műfajnak. De ezek a dolgok egymás mellett jól tudnak létezni.

Szendi Nóra a fővárosban élt, nemrégiben azonban egy faluba költözött, ahol érdekesnek találja, hogyan idegenítették el a vidéki embereket a mezőgazdaságtól. Az a témakör is foglalkoztatja, hogyan lehet szép dolgokról írni, túllépve a rá jellemző groteszken és abszurdon.