Munkahelyi baleset

2024.08.12. 10:43

Kettőre nőtt a szákszendi sertéstelepen történt tragédia halálos áldozatainak a száma

A szákszendi sertéstelepre június 26.-án riasztották a katasztrófavédelmet, illetve a mentőket. Az egyik hígtrágyával teli tartályba három munkás esett bele. Az egyikük már a helyszínen életét vesztette, most a két kórházba szállított sérültről is tragikus hír érkezett.

Kemma.hu

Információink szerint még tragikusabb vége lett a szákszendi sertéstelepen történt munkahelyi balesetnek. Az Országos Mentőszolgálat korábbi tájékoztatása szerint az egyik munkás már a helyszínen elhunyt, a másik két sérültet mentőhelikopterrel szállították kórházba. Azonban az egyiküket már nem sikerült megmenteni. 

A helyi sertéstelepen ért súlyos baleset három munkást. A mentők tájékoztatása szerint a munkahelyi balesetben az egyik férfi az életét vesztette.
A szákszendi sertéstelepen az egyik hígtrágya tartályba esett bele három munkás. 
Fotó: TV2 / Tények

Mint arról korábban beszámoltunk három munkás esett bele a híg disznóürülékkel teli tartályba az egyik szákszendi sertéstelepen két hete. Az ügyben a rendőrség is nyomoz, illetve a cég is belső vizsgálatot indított. 

Ketten is meghaltak a sertéstelepi balesetben

A sertéstelep ügyvezetője a Kemma.hu-nak megerősítette a szomorú hírt, miszerint három férfit kellett a vármegyei katasztrófavédelem tűzoltóinak kimenteni a hígtrágya tárolóból, egyikük pedig még a helyszínen életét veszítette. 

Most a vármegyei rendőrség erősítette meg a Kemma.hu kérdésére, hogy újabb tragédia történt az ügyben. 

– Az eset során két személy életét vesztette, egyiküket jelenleg is kórházban ápolják. Tekintettel arra, hogy az ügyben büntetőeljárás van folyamatban, azzal összefüggésben további részleteket nem közlünk – írták válaszukban a rendőrök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában