Lila virág

2024.06.01. 11:15

Korábban nyitnak a levendulások: pár nap és itt már szedheted is

Hetekkel korábban nyitnak a levendulások. A varázslatos illatú gyógynövénykertek szerelmeseit vármegyénkben is több helyszínen várják majd. A levendula sokakat csábít a különböző kertészetekbe, immár sokadik éve.

Kemma.hu

A mesés környezetben lévő levendula látványa is gyógyítóan hat azokra, akik ide belépnek. Talán éppen ezért várják már a nyitást sokak minden évben. Az idén a lila virágok számára kedvező időjárásnak köszönhetően két héttel korábban lehet megcsodálni és persze csokorba szedni a gyógynövényeket.

levendula, Jeneiné Kocsis Andrea
A képeken a tulajdonos, Jeneiné Kocsis Andrea és a gyönyörű levendula. A fotó egy korábbi szüret alkalmával készült
Fotó: S.G. / Forrás:  24 Óra

Jeneiné Kocsis Andrea, a Vértesszőlősi Levendulás egyik tulajdonosa újságolta a Kemma.hu-nak a korai nyitást. Mint mondta: az idén korábban tudják fogadni az érkezőket. Június 7-én, pénteken nyit a farm, s várja a gyógynövény szerelmeseit 16 és 19 óra között, majd hétvégenként 10-től este hétig. A mesés, megnyugtató illatfelhő mellett a csodás látvány, a környezet is rendkívüli hatással van az érkezőkre. Különböző fajtájú virágokat lehet gyűjteni. Ezek egy része szakaszosan mutatja meg magát: elsőként a francia levendula szedhető, amely kiváló szörpnek is, majd utána nyílik a francia, amelyből illóolaj is készíthető. Angol és fehér is található itt.  

A tulajdonos arról is beszámolt, hogy az elmúlt időszakban már nagyon sokféle egyéb programot is kínálnak a látogatók számára. Ehhez csodás hátteret biztosít a gyönyörű környezet. Izgalmas kézműves és ismeretterjesztő workshopokat is szerveznek. Például készíthetnek fürdősókat, ajtódísz-kopogtatókat, de élményfestés és jóga is van a levendulák gyűrűjében. Fotózásra is érkeznek még ifjú párok is, de kóstolókat is szerveznek, ahol a házi lekvárokat, egyéb levendulás termékeket lehet megkóstolni, kipróbálni.

Levendula: nem csak szép, hasznos is

A tulajdonosok frissítő limonádékkal várják az érkezőket, amelyeket a piknik pokrócon, vagy a kihelyezett asztaloknál fogyaszthatnak el. Az idén már két héttel a korábbi szezonnyitó előtt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában