2024.05.28. 11:55
A helyi borokat is megkóstolhatták Ászáron
Ismét jó hangulatú falunapra várták Ászár apraja-nagyját.
A hagyományos májusi falunapra újra összegyűltek Ászáron. A szombat reggel a szokások szerint főzőversennyel indult, ahol a finomabbnál finomabb illatok lengték be a környéket, A megmérettetést a Bakonyi Betyárok nyerték, akik a település nevével fémjelzett bort és borospoharat nyertek.
– A főzőversenyre heten jelentkeztek, tetszőlegesen választhattak, mit főznek – kezdte a kemma.hu-nak Pekár Zsolt, a település polgármestere, aki hozzátette:
– A falunappal párhuzamosan vívó „Sulimpia” van a sportcsarnokban, ahol lány- és fiúgyerekek párbajtőrvívásban mérik össze tudásukat. A falunapon az U19-es focicsapatunkat bajnokavatjuk, mert a szezonban megnyerték a megye II bajnokságot.
Falunap a javából
Volt ugrálóvár, trambulin, óriáscsúszda, és természetesen arcfestés, lufihajtogatás és fakörhinta is várta a legkisebbeket. Koncertekből sem volt hiány, hiszen a színpadra lépett Dorogi Barbi, aki a gyermekeknek készült produkcióval. Sári Évi és Károlyi Krisztián operettműsorát is hallhatta a nagyérdemű, majd érkeztek a Dívák, azaz Fésűs Nelly, Détár Enikő és Dorogi Barbi. Este fél hétkor Dr. BRS rázta fel a közönséget, aki a régmúlt idő dalait új köntössel ruházza fel. Majd érkezett sokak kedvence Nótár Mary, aki ütős slágereivel dobta fel az amúgy is fokozott hangulatot. Levezetésként Takács Zoltánnal utcabálozhattak a helyiek és környékbeliek, aki pedig már megszokott vendége a bakonyaljai falunapoknak.
GALÉRIA: Ászári gyereknap és falunap (Fotók: Z.M.)
Fotók: Zetovics Márió
– Az előző években kialakított falunapi rendszerünk és a lebonyolítási eszközeink nagyon jól működnek, amelyeket már rendkívül jól tudnak használni azok, akik a szerzésben részt vesznek, önkormányzati dolgozók és segítőik. A falunapon résztvevők jó hangulatban, elégedetten távoztak, ahogyan a gyermekek is mosollyal az arcukon mentek haza.
A programok között a gasztronómia is helyet kapott, hiszen az ászári borvidék igen híres hazánkban.
– Most már tradicionális, hogy az ászári rendezvényeken ászári borászok jelennek meg boraikkal. Három borászat, kulturált faházaikban a borkultúráknak megfelelően, üvegpohárban szolgálták fel a nedűket. A Bősze Pincészet, Petőcz Pincészet, valamint a Zséfár Pincészet voltak jelen – tette hozzá a település polgármestere.
Jászai Mari a település szülöttje
Minden évben születésének évfordulóján megemlékeznek a Nemzeti Színház nagyasszonyáról. A településen élők a mai napig büszkék arra, hogy a színészlegenda élete onnan indult. A hagyományt ápolják, fogadótábláik is a település határán így hirdetik: Ászár, Jászai Mari szülőfaluja. A tizenkilencedik század végén a településen jött létre az Esterházy-birtok mintaszőlészete, itt alapította híres angol telivér ménesét Schwarzenberg Alajos.