Letartóztatásban

2 órája

150 millió forint egy garázsban? Ezek négyen tudtak róla és ellopták!

A különösen jelentős értékre elkövetett lopás bűntette miatt indult ügyben az Esztergomi Járási Ügyészség indítványozta a négy férfi letartóztatásának meghosszabbítását.

Kemma.hu

Az indítvány szerint  az egyik elkövető tudomást szerzett arról, hogy egy dorogi garázsban nagy összegű készpénz van, megmutatta a helyszínt társainak. Mint arról korábban beszámoltunk, a négy férfi április 25-26. között a garázs zárszerkezetét, valamint a felhelyezett lakatot lefeszítette, majd a szerelőaknában az aljzathoz és oldalfalhoz rögzített pénzkazettát onnan kifeszítette, és azt a benne lévő 151 millió 950 ezer forinttal, valamint euro és USD készpénzzel ellopták. Az elkövetési érték összesen 153 ezer 888 ezer 810 forint volt, amelyből 70 millió forint egy gazdasági társaság, a többi két magánszemély tulajdona.

Az ügyészség indítványa alapján az Esztergomi Járásbíróság az elkövetők letartóztatását május 2-án rendelte el három elkövetővel szemben a szökés veszélye miatt, valamennyi elkövetővel szemben a bizonyítás megnehezítésének megakadályozása érdekében is, egy elkövetővel szemben pedig a bűnismétlés veszélye miatt is.  Mint azt dr. Horváth Sándortól, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtószóvivőjétől megtudtuk, a letartóztatást a bíróság legutóbb november 2-ig hosszabbította meg.

Az ügyészség szerint a letartóztatás feltételei változatlanul fennállnak, ezért indítványozta a kényszerintézkedés újabb három hónappal, azaz 2025. február 2-ig történő meghosszabbítását.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában