Madárinfluenza

2020.07.17. 08:00

Már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

Az országos főállatorvos július 15-én megjelent határozatában visszavonta a madárinfluenza miatt elrendelt, a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, azonban a zártan etetés és itatás a jövőben is kötelező – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.

Forrás: Shutterstock

A hivatal közleményében hangsúlyozza: fontos, hogy az állattartók betartsák a járványvédelmi minimum feltételeket is, ezzel minimalizálva annak kockázatát, hogy a madárinfluenza újból megjelenjen az országban.

A könnyítésre a járványhelyzet kedvező alakulása miatt kerülhetett sor, a Nébih laboratóriuma ugyanis

június 5-e óta nem mutatott ki újabb fertőzést sem házi, sem vadon élő, sem pedig fogságban tartott madarakban.

A vándormadarak vonulása miatt a vírus azonban továbbra is veszélyt jelent a baromfiállományokra. Éppen ezért változatlanul érvényesek a zártan etetést és itatást előíró rendelkezések, valamint a takarmányt is zárt helyen kell tárolni. A járványvédelmi minimum feltételeket szintén teljesíteniük kell a gazdáknak – hívja fel a figyelmet a hivatal.

A Nébih közleményében emlékeztet: a megfigyelési körzetek feloldására már a múlt héten sor került. Ennek köszönhetően – az uniós és hazai jogszabályokban előírt feltételek teljesítése alapján – immár zavartalanul folyhatnak a belföldi és az unióba irányuló szállítások az ország teljes területéről.

Magyarország a vonatkozó nemzetközi kódex értelmében legkorábban szeptember 8-án nyerheti vissza mentes státuszát,

így a jelenleg teljes importtilalmat alkalmazó úgynevezett harmadik országokba leghamarabb ekkor indulhatnak újra a szállítmányok. Annak érdekében, hogy ez mihamarabb megtörténhessen, az országos főállatorvos és az állategészségügyi hatóság folyamatosan tájékoztatja őket és tárgyal a kereskedelmi partner országok hatóságaival – írja közleményében a hivatal.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!