Észak-Komárom

2022.02.24. 15:00

Fontos témákat érint az új darab

Új bemutatóra készül a Komáromi Jókai Színház és a City Reboot – írta meg az atempo.sk.

K. D.

A Benkő Géza Stúdiószínpadon mutatják be Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című drámáját Forgács Péter rendezésében. A bemutató csütörtökön lesz. A 2016-ban bemutatott film színpadi változata a Jászai Mari-díjas Bandor Éva, Holocsy Krisztina, Olasz István és Szabó Viktor színművészek előadásában lesz látható. Közreműködik Schlár Gréta, díszlet- és jelmeztervező Gadus Erika, a rendező asszisztense és súgó Schlár Gréta.

Az előadás rendezője, Forgács Péter azt írta, a darab témái közé tartozik az: életközepi válság, társadalmi szét- és leszakadás, a család, mint a létezés normatív műfajának kérlelhetetlen abszurditása. A gyereknevelés tanácstalansága és csődje. Élet a viszonylagos jólétben és kapaszkodás a legalább elviselhető minimumba.

– A párok is kapaszkodnak egymásba, de olyan szorosan, hogy felsebzi egyik a másikat – fogalmazott. – De mindezt drámázás és pátosz nélkül, tárgyszerűen, iróniával és humorral. Csoportkép egy generációról, amelynek mindene megvan a boldogsághoz, de mégsem tud boldog lenni. Ismerős az egész.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!