Rio, pszichiáter szemmel

– Szét tudja választani a szurkolót és a szakembert, a pszichiátert egy-egy izgalmas percben, pillanatban?
– Amikor szurkolok, akkor csakis szurkolok. Izgulok, drukkolok, örülök, szomorkodom. Utána viszont egyből megjelenik – nem tudok kibújni a „szakmai bőrömből” – az elemző énem. Hogyan tudta elérni? Miért nem tudta elérni? Mi segített volna ahhoz, hogy még jobb lehessen?

– Felemás volt úszóink szereplése: Hosszú Katinka szárnyalt, három aranyat és egy ezüstöt hozhat haza. Cseh Laci 200 pillangón elmaradt a terveitől, majd 100 méteren ezüstöt szerzett. Gyurta Dániel a középdöntőbe sem jutott nagy esélyesként 200 méter mellen. Hogyan értékeli mindezt?
– Hosszú Katinka és Cseh László fantasztikus ezüstjeit éppen élőben láttam. Döbbenetes volt a képernyőn, szinte még mindig nem tudom elhinni, ahogy Katinka feje mindig előbbre tart, de ellenfele keze gyorsabban ér célba, mint az övé... Cseh ezüstje is csodálatos volt, nem is tudom, hogy akadt-e az olimpiák történetében hármas holtverseny. Csehnek egyszerűen nehéz a sorsa, hogy Phelpsszel egy időben lett klasszis. Gyurta Dánielt nagyon sajnálom, hiszen megmutatta már, hogy ennél képes többre. Nem ismerem a felkészülését, a megelőző napjainak a programját, sok tényező játszhatott szerepet abban, hogy alulmúlta magát. A teljesítménykényszer lelki nyomásával nem tudott megbirkózni.

– Vívóinknál emlékezetes marad Szász Emese és Szilágyi Áron aranyérme, de talán még inkább Imre Géza ezüstje, aki 14–9-es vezetésről kapott ki 15–14-re.
– Csodálatos, hogy ilyen kis országban egyáltalán ennyi éremről beszélgethetünk. Imre Gézának különösen szurkoltam az ezüst után a csapatversenynél: nagyszerű, hogy megvan a bronzérem. Szakemberként is mondom, hogy amikor egyéniben sorban kapta a tusokat, meg kellett volna valahogyan állni, kitörölni az előző másodperceket.

– Hogyan látja, mennyire erős a mentális felkészítés a magyaroknál illetve például az amerikai versenyzőknél vagy az Ázsiából érkezőknél?
– Az az idő már régen elmúlt, amikor egy nagyon tehetséges és egyben nagyon szorgalmas sportoló egyedül felkészült és megnyerte az olimpiát. Az öttusázó Balczó András idején végképp lezáródott ez a korszak. A nyugati világban inkább az egyén kiteljesedése, dicsősége az, amit a motiváció középpontjába helyeznek. A Távol-Keleten gyakori, hogy valakit az motivál, nehogy rossz szereplésével másoknak csalódást okozzon. Persze, azt is látjuk, hogy ez sem egységes, illetve ott is vannak hatalmas „külső motivátorok”, hiszen egyes keleti országok óriási pénzdíjakat adnak egy-egy éremért. Egy szintig kis energiával is nagyot fejlődhetünk, de efölött iszonyú energiákat kell befektetni egészen apró nyereségekért. Az olimpiai szinten a teljes emberrel kell foglalkozni: szükséges az edző, gyúró, orvos, dietetikus, és nem utolsó sorban a pszichológus. Ezen a szinten a mentális felkészítés, a sportpszichológia szerepe kiemelkedően fontos. A koncentráció, a fókuszálás erősségének és tartósságának fejlesztése – például a zavaró zajok kirekesztése a tudatból vagy az ellenfél, és megint Imre Géza ezüstjére gondolok, hirtelen erősödése által okozott frusztráció és félelem lecsendesítése. Ugyancsak lényeges eleme a pszichés felkészítésnek a motiváció fenntartása, növelése; csapatoknál a csapatszellem erősítése, fejlesztése. Ide tartozik még akár egy sérülésből való felépülés gyorsításának pszichológiai segítése is.

– Mennyire fontos a tudás mellé a hit a győzelemben?
– Gyakori, hogy az egyik fő fókusza a felkészítésnek: a versenyző képes legyen elhinni, hogy el tudja érni a kitűzött célt. Ilyenkor részletesen, filmszerűen elképzelik a győzelmet, illetve ugyanígy képzeletben megoldják az azt gátló helyzeteket. Szurkolóként sok ilyen sikeres pillanatot kívánok a hátralévő napokra.