2015.02.21. 17:39
Sportolni trendi, drogozni nem az – értem?
Az új Nemzeti Drogellenes Stratégia kiemelt eleme a „Legyen más a szenvedélyed!” program. Ennek elsődleges célja, hogy a fiatalok a kábítószerek világa helyett a hasznos és egészséges időtöltés mellett tegyék le a garast.
A két települést érintő rendezvényeket közös sajtótájékoztató előzte meg az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumban. Elsőként a királyváros alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. - A szenvedély jó és rossz irányt egyaránt vehet. Ha a fiatal nem leli helyét, nem talál eszményeket, példaképeket, helyes, előremutató célokat, akkor szomorú helyzet alakulhat ki. Esztergomban sok a fiatal, éppen ezért fontos, hogy városunkban minden lehetőséget megteremtsünk a sportolásra, hiszen az egészség vitathatatlanul a legfontosabb dolog az életben – fogalmazott Bánhidy László.
Ezt követően Kiss Norbert adott hangot gondolatainak. A sportért felelős helyettes államtitkár is úgy vélekedett, hogy a 14-18 éves korosztálynak meg kell mutatni a helyes utat a szenvedély, a sport és a zene világába. A "kortárs-hatással" kapcsolatban a politikus kifejtette: a kamaszok esetében az egyéniség formálásának elsőszámú felelősei a barátok. Erre reflektálva Erős Gábor, Esztergom Köznevelési, Ifjúsági és Sport bizottságának elnöke elmondta: Esztergomban több mint harminc sport- és kulturális egyesület működik, amelyek – a tömegsport felélesztése mellett – megteremtik a „jó irányba terelés” közösségi lehetőségét.
A Dorogot képviselő Dankó József alpolgármester a megjelentek köszöntését követően átadta a szót Szekér Zoltánnak.
– Bízom benne, hogy további közös programok segítik majd településeink párbeszédét a közeljövőben is. Dorog városa sokat tett azért, hogy fejlessze, népszerűsítse a testmozgást - megteremtve ennek háttér-intézményrendszerét is. Önkormányzati és állami segítséggel megannyi új sportberuházást indítottunk. Ez a folyamat egy piramis aljának tekinthető. A csúcspontja pedig a „Legyen más a szenvedélyed!” program lehet, ami a gyerekeknek megmutatja, hogy sportolni trendi, hiszen ezen keresztül kortársaikkal közösen szerezhetnek újabb és újabb élményeket – világított rá a sportigazgató.
A sajtótájékoztató után először Esztergomban, majd a délutáni órákban Dorogon várta a fiatalokat az Animal Cannibals koncertje és a helyi egyesületek bemutatkozása, valamint közös sportolási lehetőség.