NB III.

3 órája

Sorozatban másodszor győzött a Komárom VSE

Szezonbeli harmadik sikerét aratta a vármegyei együttes az NB III.-ban. A Komárom VSE 2–1-re legyőzte a III. Kerületi TVE együttesét a Molaji Sporttelepen.

Luter Márk

Az új vezetőedző Horváth Csaba szépen összerakta csapatát az NB III. Észak-Nyugati csoportjában. A Komárom VSE sorozatban másodszor hagyta el győztesen a zöld gyepet a labdarúgó harmadosztály 12. fordulójában, miután 2–1-re felülmúlta a III. Kerületi TVE együttesét.

A Komárom VSE kezd kijönni a gödörből
A Komárom VSE kezd kijönni a gödörből
Forrás: Komárom VSE/Facebook

A Komárom VSE remek formában

A Komárom-Esztergom vármegyei gárda fantasztikus heteket tudhat maga mögött, különösen a bajnokság első játéknapjaihoz képest, hiszen a Sopron (4–0) és a Kelen (3–0) elleni idegenbeli sikerrel, valamint a fővárosiak hazai pályán való legyőzésével (2–1) 14 szerzett ponttal immár a 12. helyre zárkózott a tizenhat csapatos ligában.

Az elmúlt négy mérkőzésen csupán egy alkalommal hagyták el vesztesen a gyepet, akkor a Balatonfüred bizonyult jobbnak (0–1) Komáromban.

Horváth Csaba csapata vasárnap a hatodik Budaörs otthonába látogat.

Labdarúgó NB III., Észak-Nyugati csoport, 12. forduló

Komáromi VSE–III. Kerületi TVE 2–1 (1–0)

Komárom, Molaji Sporttelep, vezette: Takács Ákos (Urbán Richárd és Tóth Csaba)

Komárom: Ásványi - Vukasovic, Kubicsek (Koch 81.), Bartos (Csöngei 74.), Sandal, Köles, Szecsődi, Nagy (Wágenhoffer 81.), Kapus (Harangozó 62.), Múcska, Nagy (Szénási 74.). Vezetőedző: Horváth Csaba.

III. Ker. TVE: Hajagos - Fodor, Szabó (Cseszeki 59.), Erdei, Pálvölgyi (Zajtai 59.), Szalka, Árva, Buda, Barczi, Hosszú (Hegyi 46.), Bekker (Kleisz 83.). Vezetőedző: Harmati Tamás.

Gólszerzők: Sandal (8., 50.), illetve Barczi (66.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!