Kézilabda

7 órája

BL-győztes német sztárgárda orra alá törne borsot a MOL Tatabánya KC

A Bundesliga három legjobb együttesének egyikéhez látogat Cristian Ugalde gárdája. A MOL Tatabánya KC keddi riválisa, az SG Flensburg az Európa-liga G-csoportjában egyértelmű favoritjának számít.

Petrik József

A MOL Tatabánya KC hétfőn délelőtt kelt útra a csaknem 90 ezres lélekszámú Flensburgba. Még a repülőút előtt tudtunk szót váltani Sibalin Jakab edzővel, Cristian Ugalde mester jobbkezével.

MOL Tatabánya KC
A MOL Tatabánya KC roppant erős ellenfélhez látogat
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra


– Ha megnézzük a fogadóirodáknál, hogy kinek mekkora esélyt adnak, egyértelműen a németek számítanak favoritnak. De mi nem foglalkozunk ezzel, hiszen ezek „csak” számok. Ettől még nem feltartott kézzel megyünk ki a pályára. Úgy tervezzük, hogy amennyire erőnkből és tudásunkból futja, teljes erővel beleállunk a meccsbe – hangsúlyozta Sibalin Jakab.

Plusz egy kis Flensburg
A 2014-ben Bajnokok Ligáját nyert együttes meccseit a 6300 férőhelyes Flens-Arénában játssza, amelyet ma is Campushalleként „tartanak nyilván” a szurkolók. A legészakibb német kikötőváros, Flensburg csapata a BL-siker mellett kétszer nyert KEK-et és EHF Európa Ligát, valamint egyszer EHF City-kupát. Hazájában háromszoros bajnok, négyszeres kupagyőztes és háromszor nyerte el Szuperkupát. Igazi nemzetközi gárda, van bosnyák, dán, holland, lengyel, norvég, svéd és szlovén légiósa is. A Flensburg színe kék-fehér-piros, idegenben pedig leggyakrabban fehér-kék szerelésben játszanak.

Komoly erőfelmérő lesz ez a MOL Tatabánya KC számára

A Flensburg idegenbeli vereséggel hangolt a kupameccsre, miközben a Kék Tigrisek győzni tudtak Dabason. Ettől persze még nagyon erős együttes a tatabányaiak ellenfele, melynek soraiban több klassziskézilabdázó is található. Sőt, egy-egy poszton akár két-három azonos képességű játékosuk áll bevetésre készen. Azaz, azzal aligha lehet számolni, hogy a házigazdák fáradtak vagy elfáradnának.

– Mi szeretnénk folytatni az eddigi sikeres szereplésünket, nem törődünk azzal, hogy a papírforma a Flensburg mellett szól. Megpróbáljuk magunkból a száz százalékot kiadni, aztán majd meglátjuk, hogy az mire lesz elegendő. Nehéz bajnokin vagyunk túl, ám most nincs idő a sebeket nyalogatni, hajtanunk kell tovább. Jó hír, hogy komplett a keretünk. Mindenki játékra kész és elszánt… – emelte ki a MOL Tatabánya KC edzője.
 

Kézilabda, EHF Európa Liga, G-csoport, férfi, 3. forduló

SG Flensburg Handewitt (német)–MOL Tatabánya KC

Flensburg, Campushalle, kedd, 18.45, vezeti: Borge, Nygren (norvégok).

A G-csoport állása: 1. Flensburg (német) 4 pont (+27), 2. Tatabánya 4 (+5), 3. Karviná (cseh) 0 (-11), 4. Sesvete (horvát) 0 (-21)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!