Röplabda

6 órája

Második győzelmét is megszerezte a Dág KSE

Néha döcögött a dági együttes játéka, de így is simán nyert a Dunaújváros ellen. A Dág KSE a negyedik helyre zárkózott fel az élvonalbeli bajnokságban.

Petrik József

Az első szettben igazi erődemonstrációt láthattak a dági drukkerek, miután a Buzás-legénység gyakorlatilag lesöpörte a pályáról ellenfelét. A Dág KSE a játék minden elemében felülmúlták riválisát. Jobban nyitottak, jobban fogadták a szervákat, jobban sáncoltak és jobban ütöttek a dágiak. Nem véletlen, hogy a bő negyed óra alatt mindössze kilenc pontot engedélyeztek a dunaújvárosiaknak.

Dág KSE–Dunaújváros
A Dág KSE újabb győzelmet aratott a bajnokságban
Forrás: Dág KSE/Facebook

Az előző mentben mutatott játékot követően kissé visszafogottabban folytatta a mérkőzést a vármegyebeli együttes. De aztán a játszma derekán ismét megemberelték magukat a házigazdák és újból bizonyították fölényüket. Megint tetemes előnyt harcoltak ki, súlyos csapást mérve az acélvárosiakra.

A harmadik szettet "átaludta" a Dág KSE

A harmadik játszma óriási meglepetéssel zárult, hiszen addig semmilyen jel nem utalt arra, hogy ez a találkozó tovább tart egy óránál. Ám a vendégek nem így gondolták és az egyre inkább szétesően játszó házigazdák ellen szépíteni tudtak. Így azután – egy nem várt – negyedik felvonással gazdagodott az „előadás”.

A negyedik szettben mintha óvatosabb lett volna a Dág, mint egy olyan csapat, amelyik a „közelmúltban” megégette a kezét. A hazaiak éppen ezért igyekeztek minél koncentráltabban, nagyobb összpontosítással megoldani az adódó helyzeteket, ami végül sikerült is.

Buzás Miklós: – Az első és a második játszmában sikerült egy-egy jó nyitássorozattal jelentős előnyt kiharcolnunk. Ezekután bátrabban cserélgettem, de a harmadik szettre alábbhagyott a srácok figyelme és ez megbosszulta magát. Aztán az utolsó menetben kicsit ugyan befeszült a társaság, de a végén jóval koncentráltabbak voltunk. 

Röplabda, NB I. Extraliga, alapszakasz, férfi, 3. forduló

Dág KSE–Dunaújvárosi KSE 3:1 (9, 14, -22, 19)

Esztergom, Suzuki Aréna, 100 néző, vezette: Barabás B. Á., Kiss N.

Dág: Molnár T., Boa, Kulcsár, Flachner, Pongó, Csordás. Csere: Farkas R., Czibula (liberók), Bandi, Bukta, Lukács, Bellovitz. Edző: Buzás Miklós.

A mérkőzés alakulása: I. játszma: 6-1, 10-4, 14-6, 20-7, 22-8, 24-9; II. játszma: 0-2, 8-6, 13-7, 17-8, 20-8, 22-10, 24-14; III. játszma: 3-2, 4-5, 6-8, 13-8, 15-14, 19-15, 20-18, 22-21, 22-24; IV. játszma: 0-2, 6-4, 9-5, 13-7, 17-11, 20-13, 21-16, 24-19.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!