A zongoraművész, aki a zenét kottából hallgatja +videó

Licsák Attila 2013-ban végzett a Zeneakadémia zongoraművész és művésztanár szakán. Az előbbit kitüntetéssel zárta. 2009-ben az MR3 Bartók Rádió Haydn – Mendelssohn zongoraversenyén ő bizonyult a legjobbnak. Oroszlányban nőtt fel. Mikor apró gyermekként lábra kelt, minden tárgyban a hangszert kereste. A 35 éves zongoraműész szüntelen hálát érez édesanyja iránt, amiért felismerte a tehetségét, és áldozatosan támogatta abban, hogy azt kibontakoztassa.

Tatabányán, a József Attila Megyei Könyvtárban beszélgettünk Licsák Attilával. Megfelelő sarkot keresve tudtuk meg tőle, hogy a szülei sosem hallgattak komolyzenét, de őt kisgyermekként mégis megragadta a tévéből hallott Strauss és Liszt. Felnőttként már Compare zenéje és a magyar gregorián a kedvence.

A zongoraművész tehetsége már az óvodában megmutatkozott

Barcsai Mónika zenetanár volt az, aki egy óvodai foglalkozáson felfedezte a tehetségét, és ötéves korától zongorázni, majd trombitálni, aztán hétéves korától pedig ismét zongorázni tanította. A művészt a zongora egyetemessége nyűgözi le, mert – mint mondja – a zongora bármire képes.

Az anyja később évekig hordta Oroszlányból Tatabányára, a zeneiskolába, Dezső Mariannhoz – még akkor is, ha a Trabant a jég hátán korcsolyázott.

13 éves volt akkor, amikor maximális pontszámmal vette fel a Zeneakadémia részeként működő Rendkívüli Tehetségek Képzője. Tanárai közül Eckhardt Gábor és Batta András nevét emlegeti.

– Jó volt, hogy az órák előtt és az órákon is improvizáltunk a társaimmal – meséli. Megadtunk egy témát, például Beethoven valamelyik szimfóniáját, hogy megmutassuk, mit tudunk rá kitalálni.

A gyakorlás játék az ötletekkel, a koncert játék a közönséggel

A gyakorlás annak kísérlete, hogy az egyes motívumok miképpen csendülnek fel egy másik motívumban.

– Számomra a gyakorlás mindig játék, játszom a hangokkal – mondja. Sokszor nem is arról szól, hogy jobb legyen darab, mert a darab nem lesz jobb tőle, de a játék mindig benne van, ezért én ezt soha nem tudtam munkának tekinteni.

A koncertjein úgy érzi, hogy együtt játszik a közönséggel.

– Nagyon nagy élmény számomra a hallgatóság, mert ha már egy ember hallgat, az már teljesen más – fejtegeti. De ha egyedül játszom magamnak, az nem is hasonlít ahhoz, mint amikor valakinek játszom – folytatja. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a darabot együtt játsszuk a közönséggel. Amikor közönségnek játszom, akkor egy újabb valami születik meg.

A zongorázást meditációnak is tartja, de nem hallgat zenét – a zenét inkább kottából olvasva, úgyszólván belülről hallgatja.

Könyveket ír, de nem csak zeneművészetről

A Felborulás és leborulás – Magyar szentek a Bakócz-graduáléban című könyvét 2022-ben mutatták be a KFMKK-ban. A magyar gregoriánt, valamint a hangok és a csillagképek összefüggéseit tárgyalja a könyvben.

Nem csak a zene érdekli. Írt művészettörténeti könyvet is a nyáron, amely festőkről és templomokról szól. De ez még csak kézirat.

A hazai ősbemutatók kedvelője

Licsák Attila húsz éve játszik ősbemutatókat, vagyis olyan darabokat, amelyeket előtte még senki nem játszott. Tavaly a Fuga nevű fővárosi hangversenyteremben két olyan darabot is előadott, amelynek még lemezfelvétele sincs a világon.

– Amit én szeretek még, azt a szférák zenéjének hívom, és ettől nagyon távol van a jelen kor ízlése, de úgy érzem, hogy megtalálom azt a rést, amelynél van erre igény – mondja.

– Magyarország szinte összes hangversenytermében szólót játszottam, a Művészetek palotájában kétszer is – meséli a zongoraművész. Külföldön ritkán játszom, de felléptem Németországban, Horvátországban és Hollandiában. Beszélek angolul és németül, de Magyarországon szeretem népszerűsíteni a művészetet. Nagyon erős gyökereim vannak itthon – teszi hozzá.