Visszatartó erő

3 órája

Új KRESZ: a szakértő szerint végre leszámolnak a büntetőfékezőkkel

A sebességkorlátozások változása szükségessé teszi a követési távolság szabályozásának újragondolását is. Az új KRESZ-ben a büntetőfékezésre is kitérnek.

Varga Réka Antónia

A jövő tavasszal életbelépő KRESZ szabályozásban, ahogyan arról már beszámoltunk, többek között megnövelik a sebességhatárokat is. Egyértelmű, hogy a sebességgel együtt a reakcióidő is nő. Éppen ezért a követéstávolságot is növeli az új KRESZ, amelynek kialakításában a Magyar Autóklub is részt vesz. Dr. Farkas Károlyt a Magyar Autóklub Dunántúli Regionális elnökét kérdeztük a helyzetről.

Az új KRESZ a követési távolságban is változást hozhat
Az új KRESZ a követési távolságban is változást hozhat
Fotó: F. P. / Forrás: 24 Óra

A büntetőfékezésre is kitér az új KRESZ

A fékrendszerek fejlődésével sokkal gyorsabb megállásra képesek az autók. A legfontosabb változás a követési távolság változás esetében, a büntetőfékezés megnevezése és tiltása lesz.

– nyilatkozta a közlekedési szakértő, azzal folytatva, hogy:

A jogi vonzat remélhetőleg visszatartó erővel hat majd az esetleges elkövetőkre.

Azzal tehát, hogy az új közlekedési szabályzatban kitérnek a büntetőfékezésre, és tiltják, elkövetése szabálysértésnek minősülne. A jogi következmény remélhetőleg visszatartóerőként hat majd a sofőrökre és remélhetőleg kevesebb ilyen eset lesz.

Mint megírtuk, az új KRESZ-ben sebességhatárok változnak a mostani szabályokhoz képest, de ezen kívül számos változás jön. Ezeket az alábbi írásainkban részleteztük.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában