Hétpróba

2024.09.07. 11:17

Nem volt erősebb a Bányász kislánynál

A Tatabányai Múzeum a hagyományokhoz híven az idén is megannyi programmal készült a 74. Bányásznapra. Ezek helyszíne az egykori XV-ös akna, a szabadtéri Bányászati és Ipari Skanzen volt.

Kemma.hu

Pál Gabriella, az intézmény vezetője a díjátadás előtti köszöntőjében kiemelte: a skanzen a nyitásától kezdve túlmutat a bányászhagyományok megőrzésén. Fontos találkozók, a közös emlékezések helyszíne, hiszen az egykor működő bánya helyén a múlt találkozik a jelennel. A bánya mellett várostörténeti tárgyakat őriznek itt, és egyéb programok mellett évről évre a városi ünnepség helyszíne is. 

Gazdag programmal várta a látogatókat a skanzen Tatabányán
Gazdag programmal várta a látogatókat a skanzen Tatabányán
Fotó: S. G.  / Forrás: 24 Óra

Jó találkozni, és fontos, hogy együtt vagyunk

– hangsúlyozta az igazgató a bányásznapi rendezvényen

A Fogadj örökbe egy bányagépet! akciójuk a nagy ünnepség előtti héten a szabadtéren lévő hatalmas egykori bányagépek állagmegóvását szolgálta. Az ünnepi megemlékezést és díjátadót pedig szombaton megelőzte a 7. Bányászhétpróba a skanzen területén. A rekkenő melegben rekordszámú csapat vett részt a programon. Tíz csoport jelentkezett, baráti társaságok, családok és vállalatok képviselőivel. 

A 4-6 fős csapatoknak 7 + 1 állomáson kellett feladatokat megoldaniuk, volt, ahol rönkhajítás, csákánykitartás jelentett kihívást. Persze, nem mindenkinek: ez utóbbi esetben volt, aki négy percnél is tovább bírta. A harmadik helyezett a Geoszféra csapata lett, második a Bányamanók, első helyen a Bányász kislány elnevezésű csapat végzett.

Mindannyian utazhatnak Selmecbányára a város támogatásával. Az első csapat ezen felül részt vehet a Tatabányai Múzeum egy rendezvényén. Az értékes díjak mellett sorsolással további nyereményeket osztott ki a város: elektromos roller mellett fülhallgatót, és T-Bike-bérletet is. Szombaton megelevenedtek a hatajtós házak is. 

Óriási bányásznapi összefoglaló:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában